2026. április 11., szombat - Leó

Hírek, elemzések

30 évvel ezelőtt éledt újjá az autógyártás Magyarországon - Történelmi évfordulóhoz ért a Magyar Suzuki

432

Jelentős évfordulóhoz érkezett a hazai autógyártás, és a Magyar Suzuki 2021-ben. 50 év kihagyás után, 1991 tavaszán éledt újjá a személygépjárműgyártás Magyarországon, ebben az évben, szinte napra pontosan 30 évvel ezelőtt alapította meg ugyanis a japán gyártó a magyar leánycégét.

A termelés 1992-es beindítása óta mintegy 3,6 millió Suzuki készült Esztergomban, amelynek legnagyobb hányadát a Suzuki Vitara adta. A 3,5 milliomodik Suzuki is a közönségkedvenc modell hibrid változata lett tavaly. Érdemes felidézni, hogy a Magyar Suzuki 2019 decemberében kezdte meg a hibrid járművek sorozatgyártását, 2020 januárjától pedig már hibrid meghajtású gépkocsikat értékesít az európai uniós piacokon.

suzuki

A rendszerváltás után az esztergomi autógyár volt az első jelentős zöldmezős külföldi beruházás Magyarországon, 2019-es adatok alapján pedig az ország 7. legnagyobb árbevételű vállalata lett a Magyar Suzuki. A márka már ötödik éve vezeti a hazai új személygépjármű értékesítéseket. Azóta is Esztergomban működik a japán Suzuki Motor Corporation egyetlen európai gyáregysége.

A vállalat azt is elmondhatja magáról, hogy a hazai autóiparban egyedüliként, kezdettől fogva teljeskörű gyártótevékenységet folytat Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy az acéllemezek préselése, hegesztése, a karosszéria festése, a gépjárművek összeszerelése és a kész autók minőségellenőrzése is Esztergomban történik.

Az elmúlt évtizedek során Vitarából gyártottuk eddig a legtöbbet, ezt követi az SX4, a harmadik helyen pedig a Suzuki első hazai gyártású autója, az első generációs Swift szerepel

– emelte ki Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki vállalati kommunikációs vezetője.

Nagyon komoly gazdaságpolitikai kockázatai voltak a Suzuki Motor Corporation 16,3 milliárd forint értékű zöldmezős beruházásának Magyarországon a rendszerváltás időszakában. A Magyar Suzuki megalapítása üzenet volt a többi külföldi befektető számára is, hogy az ország biztonságos, ideális befektetési célország. Bíztunk akkor is, és 30 éve rendületlenül hiszünk ebben az országban. Akkor sem mentünk el, amikor nehezebb idők jártak – jelentette ki Abe Yoshinobu, a Magyar Suzuki vezérigazgatója.

Hozzátette, nagy öröm és büszkeség számára, hogy partnereikkel, beszállítóikkal és 78 tagú országos márkakereskedői hálózatukkal együtt hozzávetőlegesen 10 ezer ember vesz részt az elmúlt 30 év egyik legnagyobb gazdasági sikertörténetében, a Magyar Suzukiéban.

Megalakulásunk óta mintegy 3,6 millió autót adtunk a világnak, sok milliárd forintot fektettünk be az országba, stabil munkahelyek tízezreit teremtettük meg magyar családok számára

– hangsúlyozta a Magyar Suzuki vezérigazgatója.

(Forrás: portfolio.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Április 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30      

Tartalom galéria

Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Budapest Retro Élményközpont

Budapest Retro Élményközpont

More details
Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

Sakura Ünnep az ELTE Füvészkertben – 2026

More details
Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

Élmény, történelem és repülés egy helyen – vár a 10 éves szolnoki RepTár

More details
A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

A LIFE IN SPACE kiállítás Budapesten

More details
Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

Gyere el Magyarország első FRÖCSKÖLŐJÉBE!

More details
Tulipánszüret Kőröshegyen

Tulipánszüret Kőröshegyen

More details
Fő a kávé - kávékiállítás

a kávé - kávékiállítás

More details
Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

Az öröklét őrei a Szépművészeti Múzeumban

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője