2026. június 11., csütörtök - Barnabás

Hírek, elemzések

Újjáépítik a földönkívülieket kutató óriásteleszkópot

469

Mint arról az Origo is beszámolt, december 1-én összeomlott a Puerto Rico-i híres Arecibo obszervatórium nagy rádióteleszkópja. A katasztrófa nagy csapást jelentett a világ tudósai számára, akik a teleszkóp segítségével kutattak bolygók, aszteroidák és a földönkívüli élet nyomai után.

A Puerto Rico-i kormány most bejelentette, hogy újjáépítik a nevezetes távcsövet.

A Puerto Rico-i teleszkóppal a világ mintegy 250 kutatója dolgozott, egyben ez volt a szigetország egyik fő turisztikai látványossága évi mintegy 90 ezer látogatóval. A teleszkóp az 1960-es években épült a védelmi minisztérium finanszírozásával az antiballisztikus rakéták elleni védelem fejlesztésének részeként. 57 éves működése alatt ellenált hurrikánoknak, a nedvességnek, páratartalomnak, erős földrengések sorának.

Az óriástelepszkóp segített megfigyelni a világ tudósainak a Föld irányába tartó aszteroidákat, támogatott később Nobel-díjat kapó kutatásokat, segített meghatározni, hogy újonnan felfedezett bolygók lakhatók lehetnek-e.

A 305 méter széles tányérral rendelkező teleszkóp feltűnt a Jodie Foster főszereplésével készült Kapcsolat és az Aranyszem című James-Bond filmben is.

Hamarosan megkezdődhet az újjáépítés

Wanda Vázquez, Puerto Rico kormányzója a közelmúltban aláírt egy rendeletet, amely 8 millió dollárt biztosít a teleszkóp újjáépítéséhez. A rendelet kiemelt feladattá nyilvánítja az obszervatórium rekonstrukcióját, és egyben történelmi területté nyilvánítja a teleszkóp helyszínét.

A 8 millió dollár a tervek szerint arra elegendő, hogy eltávolítsák a helyszínen lévő romokat és megtervezzék az új teleszkópot.

teleszkop

A Puerto Rico-i kormány úgy gondolja, hogy a rádióteleszkóp összedőlése hatalmas lehetőséget nyújt arra, hogy úgy tervezzék újjá az objektumot, hogy figyelembe vegyék az eddigi tapasztalatokat és a tudományos közösség ajánlásait. Így évtizedekre előre gondolkodva lehet majd megint kiemelkedő fontosságú a létesítmény, miután megépül.

A kínai óriásteleszkóp

Jelenleg egyetlen, az Arecibo obszervatóriumhoz hasonló, de annál jóval nagyobb méretű rádióteleszkóp működik a világon, Kínában.

A fél kilométer átmérőjű, 1,6 kilométer kerületű FAST (Five-hundred-meter Aperture Spherical Radio Telescope) néven emlegetett rádiótávcsövet 4450 darab, 11 méter oldalhosszúságú, háromszög alakú alumíniumpanelből állították össze, és 2016-ban fejezték be a majdnem 5 évig tartó építkezést.

A Kujcsou tartományban lévő Pingtangban található kínai teleszkóp háromszor érzékenyebb, mint az Arecibo volt. Körülötte öt kilométernyi rádiómentes zóna terül el, ahol sem mobiltelefonok, sem számítógépek használata nem engedélyezett.

Kína közlése szerint 2021-től fogadják azon külföldi kutatók kéréseit, akik méréseket szeretnének végezni a teleszkóppal. A Délnyugat-Kína hegyei között lévő teleszkóp a Puerto Ricó-i óriásteleszkóp összeomlása után az egyetlen ilyen kaliberű eszköz, amely külföldi asztronómusokat fogad.

(Forrás: origo.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

Újra jön a Mozgás Éjszakája, 2026. június 12.

More details
Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

Öttusa világkupa Budapesten, 2026. június 9-13.

More details
Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

Debrecziner Gourmet Fesztivál, 2026. június 12-14.

More details
Levendulaszüret Kőröshegyen

Levendulaszüret Kőröshegyen

More details
Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

Vár az Elektrotechnikai Gyűjtemény állandó kiállítása

More details
Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

More details
Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

Már nem a testépítők költik a legtöbbet étrend-kiegészítőkre

More details
97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

97. Ünnepi Könyvhét, 2026. június 11-14.

More details
Megjelent a legkisebbek krimije

Megjelent a legkisebbek krimije

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője