Nyomtatás

Sokszor írtak történelmet a Békés megyei makettesek

273

A Békéscsabához baráti szálakkal kötődő, Szegváron élő Körmendi Ferenc elkészült legújabb remekművével, a budapesti Vajdahunyad várával, melyhez négyszáezer gyufát használt fel. A makettesek találkozójukon két társukról is megemlékeztek.

A kétsopronyi Lality István a napokban hunyt el, közel száz harcjárművet alkotott, számos díjat nyert. Mellette ugyancsak nagy szeretettel gondoltak a makettkirályként is emlegetett Guinness-rekorderre, a gyulai Szelezán Andrásra is.

Ötvenhét éve alkot gyufaszálakból épületmaketteket Körmendi Ferenc. A 72 éves, nyugdíjas vasutas most készült el Vajdahunyad várával, előtte 300 ezer szál gyufát használt fel az Országházhoz. A Szent István-bazilika, a szegedi fogadalmi templom, a gödöllői kastély, az Operaház és a Nyugati pályaudvar is keze munkáját dicséri. Elárulta, Fekete Lászlóval, a csabai KIT Makett Klub vezetőjével ma is tartja a kapcsolatot, és örült annak, hogy társ- és önálló kiállítóként is megjelenhetett, például a Vasutas Művelődési Házban.

makett2Az Operaház makettje több mint százezer gyufaszálból született meg

Fekete László elmondta, nagyra tartja Körmendi Ferenc munkásságát, hasonlóan Lality Istvánéhoz, aki sok-sok harcjárművel írta be magát a megyei makettezés történelmébe.

– Sokat veszítettünk vele, nemcsak egykori klubtagként, hanem emberként is – hangsúlyozta Fekete László. – Pista felnőttként kezdte a makettezést a KIT-ben, sok díjat nyert, de hasonlóan fontosnak tartotta, hogy a gyermekeket is beavassa ebbe a csodálatos világba.

Évekig vezette a kétsopronyi iskolában a makettszakkört, a falunapon többször kiállítást szervezett a klubbal együtt. Vallotta, ez a tevékenység nemcsak egyszerű összerakásról, ragasztásról szól. A maketteket festeni, lakkozni kell, több kiegészítővel ellátni, hogy teljesen hasonlítsanak az eredetihez­.

A KIT Makett Klub legendás alakja volt a 2007-ben elhunyt, gyulai Szelezán András.
Olyannyira, hogy világcsúcsával bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, ugyanis 91 apró patkót szegelt fel egy tojásra. Minden egyes patkót hat szeggel erősített a tojásra.

Csaknem ötéves munkával építette meg a Victoryt, Nelson angol admirális parancsnoki hajóját, mely elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a szövetségesek 1805-ben Trafalgarnál diadalt arattak a francia flotta felett.

makett3Lality István egy alkotásával

– Kétezer munkaórája biztosan benne volt Bandinak a négy év alatt elkészült alkotásban – ecsetelte Fekete László. – Amikor a vitorlarendszer megépítéséhez ért, úgy gondolta, ez már fél év alatt meglesz. Másfél év lett belőle. Harmincfajta kötélkét használt fel, amelyeket kötélverő gépen maga készített. Még arra is gondosan ügyelt, hogy a célnak megfelelően az egyik jobbos, a másik balos sodrású ­legyen.

A makettezés szenvedélye sok esetben az egész családon, három generáción átível. Példa erre az egykori KIT-ben tevékenykedő Obuch família. Ahogy Fekete László fogalmazott, a versenyeken, az alkotásoknál és a díjaknál is meg kellett különböztetni őket. Így az okleveleket idősebb Obuch Lászlónak, Obuch Lászlónak és ifjabb Obuch Lászlónak állították ki.

(Forrás: beol.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek