Nyomtatás

Arnold Schwarzenegger élőben szólalt meg a magyar tévéstúdióban az edzőtermekről

384

Maszkviselés, kézfertőtlenítés és szellőztetés mellett biztonságosan nyitva lehetne tartani az edzőtermeket Magyarországon is - erről Arnold Swartzenegger beszélt az ATV tegnap esti élő műsorában.

Petíciót küldtek a sportért felelős államtitkárságnak, a miniszterelnöknek és a humántárcának edzőtermek tulajdonosai, miután a mostani lezárások kapcsán a konditermeket teljesen be kellett zárni. A korlátozások miatt nem tudják fizetni a bérleti díjakat sem - mondta tegnap este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Szedlacskó Ádám, a Flex Gym tulajdonosa.

A műsor egy pontján Szedlacskó felhívta Arnold Schwarzeneggert, akit elmondása szerint öt éve ismer személyesen és együtt szoktak virtuális sakkot játszani. Schwarzenegger elmondta, hogy a mostani helyzetben is minden nap edz, noha az edzőtermek Kalifornia államban is zárva kell, hogy legyenek. Ugyanakkor szerinte a higiéniai intézkedésekkel együtt nyitva lehetne tartani biztonságosan az ilyen helyeket.


Szedlacskó szerint egy lakberendezési áruházba is rengetegen bejárnak vásárolni, az edzőterembe viszont, aki kicsit rosszul érzi magát, már nem fog tudni lemenni. Emellett hangsúlyozta a sport fontosságát. Elmondása szerint valamilyen jellegű edzőterembe minden tizedik ember jár ma Magyarországon. Szeretnék januártól újranyitni ezeket az intézményeket, ehhez betartanák az előírt feltételeket - emelte ki.

(Forrás: www.penzcentrum.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek