Nyomtatás

Nem lesz idén Ünnepi Könyvhét a Vörörsmarty téren

689

Nem rendezik meg a tervezett formában a 91. Ünnepi Könyvhetet a budapesti Vörösmarty téren szeptember 17. és 20. között - tájékoztatta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) az MTI-t hétfőn.

"Az elmúlt napokban, mivel újra úgy tűnt, hogy romlik a járványügyi helyzet, ezért állásfoglalást kértünk Müller Cecília országos tisztifőorvostól, aki válaszlevelében egyértelműen úgy fogalmazott, hogy a rendezvényt járványügyi szempontból nem támogatja" - olvasható a közleményben.

A MKKE összegzése felidézi, hogy nagy várakozás és készülődés előzte meg a szeptemberre tervezett könyvhetet annál is inkább, mert a pandémia miatt idén mind itthon, mind külföldön elmaradtak a szokásos könyves rendezvények, így az áprilisi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál és a júniusi Ünnepi Könyvhét is. Utóbbit tartották volna meg a szokásos Vörösmarty téri helyszínen.

Mint írják, idén 176 kiadó, szervezet jelentkezett, ami rekord az Ünnepi Könyvhét történetében. Jelzi, hogy a könyvszakma a nehéz körülmények ellenére is teljesíti küldetését, a sokszínű kultúra, irodalom közvetítését az olvasóknak.

"Nem kerülheti el ugyanakkor a figyelmünket az a szomorú tény, hogy a kisebb, különösen az igényes rétegkönyveket akár több évtizede is megjelentető kiadói műhelyek termékei eltűnőben vannak vagy erősen megcsappant a mennyiségük. Hiányzik az a védőháló, ami segítségével szerte a világon kis és nagyobb nemzetek óvják ezt a fajta kincsüket" - írta az MKKE.

A szervezet a következő napokban elérhetővé teszi a kiadók által leadott könyvheti címlistát, valamint a Szép Magyar Könyv 2019 díjazottjait a www.unnepikonyvhet.hu oldalon és a könyvhét Facebook oldalán is.

A kiadók tervezett könyvbemutatói és programjai közül néhánnyal szeptember 17. és 20. között szintén a világhálón találkozhat majd a közönség - tájékoztatott az MKKE.

(Forrás: atv.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek