2026. július 3., péntek - Kornél

Hírek, elemzések

Hivatalosan is megnyitotta a nyarat a Budai Szabadtéri Színház

984

Csütörtökön délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be a Budai Szabadtéri Színház vezetősége, hogy idén nyáron egy hónappal később, júliusban indult el a nyári szezon, s egészen szeptember végéig tart majd.

A budai hegyek tetején, egészen pontosan Csillebércen épült nyári színház 2019-ben nyitotta meg kapuit, ezer férőhelyes nézőterével Budapest második legnagyobb szabadtéri színházaként idén nyáron is számtalan programmal várják a színház és koncertkedvelő nézőket. A hivatalos megnyitóra közel száz újságíró volt kíváncsi, ami nyilván azzal is indokolható volt, hogy 2019-ben, már a nyitás első évében egy szavazáson a legkedvencebb budapesti nyári színpaddá választották a Budai Szabadtérit, illetve idén nyáron ez a színház fogadja a legtöbb szabadtéri produkciót az egész országban.

A Budapesti Showszínház által üzemeltetett színház idén ismét egy jelentős átalakításon esett át: a gyönyörű, fákkal körülvett erdei színpad mára a legmodernebb technikával felszerelt, minden igényt kielégítő színházzá változott, így szinte minden színházi és koncertprodukció befogadására alkalmas lett.

Idén nyáron vendégszerepel a színházban Zséda, az Edda Művek, a 100 tagú cigányzenekar, bemutatásra kerül a Szép nyári nap, a Képzelt riport szimfonikus változata, a Czibor, a rongylábú rock opera, de lesz ismét Hullócsillagok éjszakája, Nemzeti Operett Gála, Gergely Róbert koncert Szécsi Pál dalaiból, illetve több feltörekvő, tehetséges társulat vígjátéka, zenés produkciója. Vasárnaponként a gyermekeké a színház: Vasárnapi Matiné címmel meseelőadások tekinthetők meg kellemes családi program gyanánt.

A Budai Szabadtéri Színház ismét jótékonykodik is: ezen a nyáron az egészségügyi dolgoznak rendeznek hálakoncertet, amellyel szeretnék megköszönni a művészvilág nevében az egészségügyi dolgozók áldásos munkáját.

Tóth Ádám a színház igazgatója elmondta: számukra a családi színházi élmény lehetőségének megteremtése a fő szempont: vidám, szórakoztató, könnyed produkciók létrehozása megfizethető jegyárak mellett. Tekintettel arra, hogy színházuk teljes egészében magánvállalkozásként üzemel, számítanak az állam támogatására, hiszen a jegyárak alacsonyan tartása és a színvonalas produkciók felsorakoztatása a különböző pályázatokkal kiegészítve tud rentábilis maradni.

Idén nyáron egy chill-garden elnevezésű nyugalom-kerttel is kiegészült a színház területe, itt az előadásmentes estéken nyugodt, pihentető és ingyenes kikapcsolódásra van lehetőség: zongorista, hegedűs, énekes szólista kíséri a békés kikapcsolódást a lampionokkal megvilágított területen.

A Budai Szabadtéri Színház idén 35 programmal készül, amelyet még kiegészíthetnek új ötletek és események, a színház vezetősége pedig csak reménykedik abban, hogy a nyár vírusmentesen és nyugalomban, szabadon telik majd el.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details