2026. július 3., péntek - Kornél

Hírek, elemzések

Idén megválasztják a legszerethetőbb munkavállalót is

702

Nem csak a járvány miatt lesz más ebben az évben a Szerethető Munkahely verseny.

Negyedik alkalommal hirdette meg a Szerethető Munkahelyek versenyt a DreamJo.bs, amely idén több szempontból is megújul. Többek között fókuszba kerül, hogy a jelenlegi helyzetben lehet-e egyáltalán szerethető egy munkahely, hogyan lehet otthonról dolgozni és miért érdemes az irodát is fenntartani, milyen túlélési stratégiákat vetettek be a vállalatok az utóbbi hónapokban, illetve milyen változások várhatóak a jövőben a cégek életében. Újdonság, hogy ősszel a legszerethetőbb álláskeresőt is díjazzák, és mostantól erdélyi vállalkozások is indulhatnak a címért.

A kezdeményezés célja a kezdetektől az, hogy lehetőséget adjanak minden kisebb és nagyobb cégnek arra, hogy megmutathassák magukat és felkerüljenek a Szerethető Munkahelyek térképére, elhelyezkedéstől, iparágtól és cégmérettől függetlenül, hiszen három éve már a kis- és középvállalatok mellett külön kategóriában a nagyvállalatok is nevezhetnek.

A szervezők, mint közleményükben írták, fontosnak tartják, hogy az elmúlt években közösséget is sikerült létrehozniuk, ahol mindennapos a tapasztalatcsere. “Büszkék vagyunk arra, hogy már negyedik éve egyre több Szerethető Munkahelyet tudunk bemutatni.
Tavaly már több mint ötszáz jelentkező nevezett a pályázatra, idén még több résztvevőre számítunk. Ebben az évben 100 kis- és középvállalkozás, 25 nagyvállalat és 10 erdélyi cég kapja meg a díjat. Emellett pedig az ismert magyar szakemberekből álló zsűri szakmai különdíjakat is kioszt HR és Employer branding kategóriában” – idézik Balogh-Mázi Máriát, a DreamJo.bs és a Szerethető Munkahelyek Díj alapítóját.

A szervezők idén az eddigieknél is jobban koncentrálnak a közösségépítésre és a szakmai kapcsolatok erősítése és a tudásmegosztás kerül fókuszba. A pályázóknak egy online konferencián is segítenek, hogy hogyan lehet a jelenlegi helyzetben is stabil, a munkavállalók számára is élhető környezetet építeni és fenntartani. A szakmai  különdíjakat egy záróvacsorával összekötött díjátadón személyesen adják át.

A munkavállalókat is díjazzák

A vírus következtében megváltozott körülmények miatt a DreamJo.bs portálon a cégekhez hasonlóan már az álláskeresők is készíthetnek profilt. Ennek megfelelően a Szerethető Munkahelyek versenyen idén a legszerethetőbb munkavállalót is megválasztják.
A 2017-ben rendezett első Szerethető Munkahelyek verseny óta megduplázódott a jelentkezők száma, a kezdetek óta összesen 1100 nevezés és 232 ezer szavazat érkezett a jelöltekre. Nevezni szeptember 30-ig lehet, a szavazás október 1. és 31. között zajlik, november 4-én hirdetnek eredményt, az online konferencia és a szakmai különdíjasok számára rendezett záróvacsora pedig egy héttel később lesz.

(Forrás: nepszava.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details