2026. július 3., péntek - Kornél

Események

Fesztivál és vitorlásverseny hozza el a tavaszt Balatonlellén

1108

Március 11-én rendezik meg a VII. Tavaszi Regatta vitorlásversenyt és a Balatoni Borok és Füstölt Falatok Fesztiválját Balatonlellén.

A Tavaszi Regatta a Téli Vitorlás Versenysorozat utolsó állomása, ezt megelőzően a Mikulás Regattán, a Szilveszteri Regattán és a Farsangi Regattán mérték össze tudásukat azok a hajósok, akik szerint a Balaton egész évben élvezettel hajózható – értesült lapunk a Hello Balatonlelle Egyesülettől.

Az idei sorozat eddig is rendkívüli izgalmakat hozott: a tavalyi év utolsó napján jubilált a téli vitorlás versenyzés a Balatonon a X. Szilveszteri Regattával, az idei februári farsangi regattán pedig a mezőnynek jégtáblák között kellett megküzdeniük egymással és az időjárással.

Szintén március 11-én a BL YachtClub kikötőjében a parton első alkalommal rendezik meg a Balatoni Borok és Füstölt Falatok Fesztiválját. Egy helyen egy időben több mint öt étterem fogja füstben sült remekeit elkészíteni, miközben több borásszal találkozhat az, aki szereti a balatoni borokat.

Az ételkínálatban lesz malac, marha, kacsa, pisztráng, lazac, sőt még liba is. A borok közül a könnyed fehérektől kezdve a testes vörösig mindent megtalálnak majd az érdeklődők. "A füstölt ételeket nagyon kedvelik a vendégek, a füstölt pisztráng nem csak külföldön, de Magyarországon is közkedvelt csemegének számít." mondta el Balogh Emese, az esemény öltletgazdája, aki egyben a régió legrégebben – 1961 óta – üzemelő halsütőjének tulajdonosa is.

A tavasz további része is tartogat programokat, április 22-én folytatódik a Kishegyi Kortyok és Falatok elnevezésű gasztronómiai fesztivál a balatonlellei Kishegyen, ahol számos étterem, borászat és cukrászda kínálata mellett kézműves vásár és vezetett túrák várják az odalátogatókat.

| Forrás és fotó: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

King Tony szerszámok AKCIÓSAN!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Július 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Így lett sláger a remegő palacsinta

Így lett sláger a remegő palacsinta

More details
Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

Budapest SUP Fesztivál 2026 – Evezz végig a Dunán Budapest legszebb panorámája mellett

More details
Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

Kockákból épült világ költözött a Lurdy Házba

More details
Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

Ezek lettek 2026 legizgalmasabb magyar fagylaltjai

More details
Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

Itt a nyári szünet: Dinnyésen várak, kisvasút köti le a gyerekeket

More details
8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

8 vízitúra Magyarországon, amelyet kezdők is bátran kipróbálhatnak

More details
Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

Magyarország legjobb aquaparkjai és élményfürdői – 15 hűsítő úti cél a nyárra

More details
Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

Rekord az ILA Berlin 2026 repülős kiállításon

More details
Balatonfüred, Annagora Aquapark

Balatonfüred, Annagora Aquapark

More details