2026. június 8., hétfő - Medárd

Események

Sikerrel zárult az idei PanyolaFeszt

425

A Szakkör című megyei kiállítás, népzenei fellépők, könyvbemutató, színházi est, gyermekprogramok, verselés és számos minőségi produkció színesítette a PanyolaFeszt idei eseményeit.

A 16. PanyolaFesztre sokan sátrakkal, lakóautóval érkeztek a faluba, hogy újra kellemes és tartalmas három napot töltsenek el.

Minden évben valamilyen újdonsággal készülünk, a Szatmár ízeit, a tájegység értékeit és a vidék érdekességeit kihasználva megannyi programot kínálunk a vendégeinknek, mondta Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, aki hozzátette, még New York-ból is érkeztek hozzánk. Volt olyan vendégünk is, aki 17 éves álmát váltotta valóra, teljesítette fogadalmát, és velünk fesztiválozott. Budapestről érkező szintén fiatal csapat töltötte szabadságát vidékünkön, pici babákkal jöttek el hozzánk. Nagyon sokan immáron tizenhét éve minden alkalommal úgy szervezik a pihenésüket, hogy itt legyenek a PanyolaFeszten, a megye egyik legkiválóbb eseményén.

A Tisza-parti homokpadon táncház alakult, a Bakator Zenekar húzta a talpalávalót tutajról a fürdőzőknek. Igényes, minőségi zenei koncertek, színházi és irodalmi produkciók, gyermekprogramok, kézműves bemutatók sora és számos érdekesség várta a vendégeket.

A Nemzeti Művelődési Intézet „A Szakkör” kiállításával sikerült igazi közösséget kovácsolni a megyében élő települések amatőr kézműves alkotóiból. Közel harminc Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település több mint 500 alkotását állították ki egyszerre.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 


 

 


 

Beta Morphos, az X generációs csavarhúzó!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Június 2026 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

VárkertFeszt, 2026. június 7-ig

More details
Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

Ujjé a Ligetben! – Rosalia Borpiknik, 2026. június 7-ig

More details

"Vágtass ki" a Hortobágyi Lovasnapokra 2026. június 7-ig

More details
Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

Érik a ropogós cseresznye! Irány a szomolyai cseresznyefesztivál

More details
China Brand Fair, 2026. június 18-20.

China Brand Fair, 2026. június 18-20.

More details
2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

2026. június 20-án életre kelnek az Aeropark Repülőmúzeum gépei

More details
Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

Múzeumok Éjszakája, 2026. június 20

More details
Júniusban megnyílnak a kőbányai titkos katakombák

Júniusban megnyílnak a kőbányai titkos katakombák

More details
Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

Gourmet Fesztivál, 2026. június 4-7.

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője