2025. október 21., kedd - Orsolya

Események

Megújulva, világsztár fellépőkkel várja a látogatókat a Budapest Park

877

Világsztár fellépőkkel, köztük a Pet Shop Boysszal, a Moderattal, a Pixies-zel és a Deftonesszal, valamint megújult hang- és fényrendszerrel és színpadképpel várja látogatóit idén a Budapest Park.

"Három évvel ezelőtt, 2019 áprilisában volt legutóbb nyitásunk a tervezett időben. Az október 1-jéig tartó, végre korlátozások nélküli szezonban 91 programnapunk lesz és a koronavírus-járvány miatt kiesett időszak után három évnyi nemzetközi előadó lép fel a Budapest Parkban" - mondta Pálffy András, a fővárosi koncerthelyszín alapító-igazgatója a keddi sajtótájékoztatón.

Az idén tízéves Budapest Park tizenegyedik évada április 20-án, szerdán, a nulladik napon segélykoncerttel indul.

A számos ismert zenészt felvonultató esemény teljes jegybevételét az Ukrajnából érkező civil károsultak megsegítésére fordítják négy szervezet, a Budapest Bike Maffia, a Magyar Vöröskereszt, a Migration Aid és az UNICEF Magyarország közreműködésével.

Az este során öt különböző zenei stíluson kalauzolja végig a nézőket a Delov Jávor által vezetett Random Trip, huszonöt zenész muzsikál három órán keresztül, köztük Dés László, Sena, Schoblocher Barbara, Vitáris Iván, az Analog Balaton, Saya Noé, Krsa, az osztrák Lylit, az amerikai Big John Whitfield.

Pálffy András beszélt arról, hogy a járvány miatt kiesett évekre ütemezett fejlesztések a mostani idényre valósultak meg.

A színpadkép radikális változáson esett át: a koncerteket a korábbinál sokkal nagyobb kivetítőkön lehet követni, emellett a színpad mindkét oldalát konténerekkel vették körbe a lehető legkiválóbb hangminőség érdekében.

Rimóczi Imre, a Park üzemeltetési és művészeti vezetője elmondta: az új Meyer Sound hangrendszer egyrészt a benti hangzást javítja, másrészt jól felfogja a kifelé szűrődő hangokat, ezzel tompítva a zajszennyezést.
A hivatalos nyitóhétvégét április 21-én csütörtökön Dzsúdló koncertje indítja, pénteken a 30Y, szombaton pedig a Honeybeast lép színpadra.

Az idei külföldi előadói felhozatalba tartozik számos rocksztár (a Deftones, Billy Idol, a Nick Mason's Saucerful of Secrets, a Billy Talent, a Black Veil Brides, a My Chemical Romance, a Rise Against, A Day to Remember, a Three Days Grace), popcsillag (Pet Shop Boys), az indie vonalat képviselő előadó (Pixies, alt-J, Tash Sultana), elektronikus zenei művész (a Moderat, a Sofi Tukker, a Thievery Corporation), de lesz bluesrock (Gary Clark Jr.) és cigány-punk (Gogol Bordello) is.

A hazai fellépők közül az igazgató kiemelte Krúbi buliját (augusztus 5.), az Elefánt (július 14.) és a Blahalouisiana (augusztus 4.) 10. születésnapi koncertjét, a Parno Graszt 30. évfordulóját ünneplő estet (július 21.), a Budapest Bár 15 című estet (július 7.), Kalapács életműkoncertjét (augusztus 12.), az Anti Fitness Club Huszadik című bulit (július 15.), valamint a Punnany Massif (július 23.) és a Carson Coma (június 10.) lemezbemutatóját.
"Tíz évvel ezelőtt, a nyitóbulin mi léptünk fel a Parkban, akkor a nagyszínpad helyén egy ideiglenes helyszínen. Azóta minden évben többször is visszatérünk" - mondta MC Columbo, az Irie Maffia énekese a sajtótájékoztatón. Az Irie Maffia július 29-én beach hangulattal készül a Parkban, MC Columbo szerint az sem elképzelhetetlen, hogy homokkal szórják be a táncteret.

Lábas Viki, a Margaret Island énekesnője arról beszélt, hogy augusztus 6-i flower-power koncertjükön a sokszínűséget, az összetartást, a női energiát hirdetik számos vendégfellépővel.

A Budapest Parkban a koncertek után 22 órától újra több tánctéren, a legkülönfélébb stílusokra lehet bulizni. Számos helyszín (Dzsungel, Retrókert) megújult, rendeznek Repeat gardróbvásárt magyar zenészek ruháival a fenntarthatóság jegyében, emellett együttműködnek a Capa Központtal, a Ludwig Múzeummal és a Trafó Kortárs Művészetek Házával.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

BETA új generációs csavarozók!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Október 2025 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Lampion Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykertben

More details
Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

Sport Forum Hungary 2025. november 19-20.

More details
MICE Business Day, 2025. október 22.

MICE Business Day, 2025. október 22.

More details
MondoCon, 2025. október 25-26.

MondoCon, 2025. október 25-26.

More details
Science Expo, 2025. október 28–30.

Science Expo, 2025. október 28–30.

More details
Shanghai Vásár Magyarországon – Szakkiállítás, 2025. október 30–31.

Shanghai Vásár Magyarországon – Szakkiállítás, 2025. október 30–31.

More details
Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítás 2025. december 7-ig

Meghosszabbított nyitvatartás: Frida Kahlo immerzív kiállítás 2025. december 7-ig

More details
Csabai Kolbászfesztivál, 2025. október 23-26.

Csabai Kolbászfesztivál, 2025. október 23-26.

More details
Elsőként az Art Marketen láthatóak a szecesszió korszakos üvegművészének munkái

Elsőként az Art Marketen láthatóak a szecesszió korszakos üvegművészének munkái

More details
Az Esemény Menedzser portál kiadója az Open Gates Hungary Kft. - O|G|H - a hír szerzője