Nyomtatás

Állatalakoskodó farsang lesz Panyolán, 2024. február 3.

2024-01-31 320

Február 3-án a hagyományőrző rendezvény sok-sok régi szokást idéz vissza, ráadásul jönnek a környező településekről, sőt a határon túlról is felvonulók.

Idén is lesz február 3-án, szombaton farsangi állatalakoskodó felvonulás Panyolán. A hagyományőrző rendezvény sok-sok régi szokást idéz vissza. Az ötutcás kis falu megtelik élettel, számos alakoskodó jelmezessel futhatunk össze, akik incselkednek, játszanak - beleélve magukat a szerepbe.

Medve, gólya, kecske, pulyaszedő, cigányasszony, tallas, sirató férfiak és nők. Ilyenkor felcserélődnek a szerepek, mint hajdanán, az 1960-as televíziós forgatáson és az Ujváry professzor könyvében olvasott oldalakon. Jelenetek, néptáncos, népzenei csapatok ropják és húzzák a muzsikát egész nap és színesítik a programokat a felvonuláson.

A szervezők déltől várják a nézőket, felvonulókat, hogy 14 órától együtt éljék át ezt a régi népszokást, amelyet hajdanán a nagyszülők, ükmamák és papák téli estéken a fonóban idéztek meg.

Szeretnénk minden évben farsang idején ezt a Szamosmenti hagyományt felidézni. Ha nem is úgy, mint hajdanán tették az ősök, de az értékét, a hangulatát a mai gyermekeknek is bemutatni. Ők is érezzék a közösség erejét, a felvonulók önfeledt játékát, hogy majd tovább tudják adni az utánunk jövő nemzedéknek”

- mondta Muhari Zoltán, Panyola polgármestere, aki maga is jelmezbe bújva, pulyaszedőként incselkedik a faluba érkezőkkel, viccelődik a gyermekekkel.

„Továbbá az is nagy öröm számomra, hogy immáron második alkalommal tartanak velünk határon túlról a nagykászoniak, akik az ottani hagyományokat hozták el nekünk. Így távolságot nem ismerve élhetjük át egymás régi farsangi élményeit. Összeköt minket a Szamos, a határokat elfeledve élő örökségünket tudjuk közösen népszerűsíteni. A másik fontos dolog, hogy évről évre egyre több települést, civil szervezetet tudunk megszólítani és bevonni a közös játékba. Idén több szomszédos településről és a vármegyeszékhelyről is érkeznek hozzánk. Hat helyszínen keresztül haladnak a felvonulók, ahol minden megállóban láthatunk egy-egy jelenetet vagy táncos produkciót a fehérgyarmati KisDeák, a tunyogmatolcsi és a Szatmár Néptáncegyüttes és a Szatmár Alapfokú Művészeti Iskola Cifra Bandája előadásában. Igazi látványosság a hargitaiak télűző jelenete, azaz a nagykászoni bikaütés és szalmaégetés. Közben a fesztiváltéren egész nap disznótoros ételeket, farsangi fánkot, egyéb finomságokat vásárolhatnak az ide érkezők. Este sem maradnak programok nélkül, Boka Gábor képmutogató vásári komédiás János vitéz c. vidám előadása szórakoztatja a közönséget a Közösségi Házban. Majd népzene és táncház a Csipkés Együttessel" - zárta gondolatait a polgármester, Muhari Zoltán.

| Videó :https://www.facebook.com/panyolafesztival/videos/229249403600967

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek