Nyomtatás

Sztárparádéval indul a nyár Siófokon

2018-05-04 727

balatoniregioFenyő Miklós, a Wellhello, az Irigy Hónaljmirigy, valamint a Csík Zenekar több neves művész közreműködésével nyitja meg a Siófoki nyári szezont május közepén. A négy napon át tartó eseményen minden adott lesz ahhoz, hogy a látogatók kiélvezzék az első nyári napsugarakat és nagyon jól szórakozzanak.

 

Pünkösd hétvégén, május 18-21 között beindul az igazi balatoni szezon. A várossá nyilvánításának ötvenedik évfordulóját ünneplő Siófok első nagy nyári rendezvénye a Pünkösdi Szezonnyitó. A teljes hosszú hétvégén átívelő ingyenes rendezvény ezúttalúj helyszínen, a siófoki Nagystrandon, a PLÁZS-on kap helyet. A sort pénteken egy hatalmas Fenyő koncert nyitja, aminek a hangulatát Mystery Gang alapozza meg, majd a hétvégét a Wellhello nagykoncert hangolja tovább, és egy Irigy Hónaljmirigy élő show teszi felejthetetlenné. A hétfői program csúcspontja pedig a CSÍK ÜNNEP. A Csík Zenekar énekese, Szabó Attila is épp 50 éves, a születésnapi koncertre olyan fantasztikus barátokat hívtak, mint Karácsony János, Lovasi András, Kiss Tibor, valamint Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák. Minden zenei ízlést kielégít majd tehát az első igazi nyári siófoki hétvége, de a szervezők napközben is gondoskodnak arról, hogy a gyerekek és a felnőttek se unatkozzanak. A Siófok 50 programsorozat és a nagyszabású nyárindító esemény főtámogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

Az összes program és egyéb információk itt: www.siofokportal.com, www.siofok50.com

(Esemény Menedzser - Turizmus Online)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek