Nyomtatás

Gyulai Pálinkafesztivál, 2018. április 27-30.

2018-03-23 369

palinkaA szervezők célja, hogy mind a látogatók, mind a szakma képviselői egy olyan rendezvényen tudnak részt venni, ahol a magyar pálinkákat méltón képviselik. Fontos, hogy a termelő és a fogyasztó egymásra találjon és ismertséget kössön, hiszen ebben a közegben lehet a legideálisabban módon megismerkedni a magyar pálinka előállítóival és munkájuk gyümölcsével, a pálinkával.

A várkertben megrendezésre kerülő fesztivál céljai között szerepel a kulturált pálinkafogyasztás népszerűsítése, Gyula város idegenforgalmi kínálatának bővítése, a magyar gasztronómiai hagyományok ápolása.

A 4 napos rendezvény számos programmal várja a kilátogatókat: természetesen a legnagyobb magyar pálinkagyártók, mint kiállítók várják a nemes nedű iránt érdeklődőket. 
Ebben az esztendőben pálinkaversenyt is rendeznek: kereskedelmi, bérfőzetők és magánfőzők kategóriában. A pálinka, mint főszereplő mellett a színpad is fontos szereplője a fesztiválnak, amelyen a magyar könnyűzenei élet jeles képviselői lépnek fel.

Időpont: 2018. április 27-30.
Helyszín: Gyula
Információ: gyulaipalinkafesztival.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek