Nyomtatás

Reformáció 500 nemzeti megemlékezés, 2017. október 31.

2017-09-22 732

reformacio5002017. október 31. Ekkor lesz a reformáció 500. jubileumi emlékévének központi ünnepsége a Papp László Budapest Sportarénában. Az ünnepi eseményt úgy tervezte meg a Reformáció Emlékbizottság, hogy az esti órákban már mindenki a saját közösségében emlékezhessen, s ünnepelhessen, így a délelőtt 10 órakor kezdődő program 15 órakor ér véget.

Az aktuális tervek alapján három fő részre tagolódik a Pozsgai Zsolt rendező által megálmodott programsorozat.

Az első blokkban (10:00 és 11:00 óra között) kap helyet az úgynevezett Közéleti rész, amelynek keretében Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter köszönti a résztvevőket, Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke pedig ünnepi beszédet tart. Ezt gazdag kulturális programok kísérik.

A második blokkban (11:00 és 12:00 óra között) a program ökumenikus istentisztelettel folytatódik, egyházi vezetők szolgálatával, összevont, több száz fős kórussal és természetesen közös énekléssel. A két délelőtti blokkot az MTVA egyenes adásban közvetíti majd.

A harmadik blokk, amely egy hosszabb ebédszünet után veszi kezdetét, reformációi gálaműsorral folytatódik, neves színészek és énekesek közreműködésével, valamint reformáció tematikájú filmbejátszásokkal és előadásokkal egészen 15:00 óráig.

Az ünnepi programra szeptember 6-tól indul a jegyértékesítés, jelképesen, 500 forintos jegyárakkal, amelyekből a befolyt összeget a Reformáció Emlékbizottság jótékony célra fordítja. Online regisztrálni egyénileg és csoportosan is az alábbi linken lehet:

Időpont:  2017. október 31.
Helyszín:  Papp László Budapest Sportaréna
Információwww.reformacio2017.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek