Nyomtatás

Téli élmények a Somlói borvidéken, 2016. január 23.

2016-01-20 972

borospinceA Somló hegy családi pincészetei idén először téli borfesztivált rendeznek, amelyen Vince-napi hagyományőrző programokkal, nyilvános borversennyel és a 2015-ös évjárat legjobb fehérboraival várják az érdeklődőket. Vince-napi népszokások felelevenítésével várják a kikapcsolódni vágyó látogatókat

Az esemény napján tizennyolc helyi pincészet nyit ki és kínál alkalomhoz illő bor- és ételkülönlegességeket. A fesztivált szervező Somlói Dűlők Egyesületének küldetése, hogy a Somlói borvidék országos ismertségű kereskedelmi borászatai mellett, a kis családi pincék kereskedelmi forgalomban nem kapható, ugyanakkor kiváló minőségű kézműves borait is elérhetővé tegye.

A látogatók délelőtt vezetett dűlőjáró programok keretében ismerkedhetnek meg a hagyományos Vince-napi népszokásokkal, majd kezdetét veszi az év első helyi borversenye, a DŰLŐngélő Vince 2016. A verseny keretében történő kóstoltatáson a szakmai zsűri, a gazdák, és a közönség is értékel. A zsűri tiszteletbeli elnöke Dr. Laposa József. A fesztiválon fellép Szabó Enikő népdalénekes, Waszlavik Gazember László és Hoppál Bulcsú.

Annak aki nyáron elmulasztotta volna meglátogatni fehérborok birodalmának fellegvárát itt a remek lehetőség, hogy a kiugróan jó évjáratnak ígérkező 2015-ös borokon keresztül, családias hangulatban találkozzon a borvidék gazdáival.

IDŐPONT: 2016. január 23
HELYSZÍN: Somlószőlős
INFORMÁCIÓ: http://www.facebook.com/events

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek