Nyomtatás

Nemzetközi Rovarbörze, 2015. november 15.

2015-11-12 1371

Kapcsolódó képNovember 15-én 9 órától kerül megrendezésre a KMO-ban a Nemzetközi Rovarbörze. Több éve már, hogy megszervezi ezt a sajátos, egyedi rendezvényt a KMO Művelődési Ház. A program igazi különlegesség, hiszen hasonló sem a fővárosban, sem vidéken nincs. Évről évre egyre több külföldi kiállító érkezik, hogy az érdeklődők számra elhozhassák rovarkülönlegességeiket.

Most is szép számmal jönnek a szomszédos országokból.

Idén is a rovarok és a bogarak színpompás világa fogadja majd az érdeklődőket. A különböző tárolókban található ritkaságok és egyedi fajok sokasága valósággal rabul ejti a látogatókat. Olyan színes, különleges lepkepéldányokat is láthatunk, amelyeknek őshazája egy-egy egzotikus ország. Sajnos már csak néhány példány él belőlük. A különleges rovarok mellett lesz könyvvásár, láthatunk kisállat- és hüllő bemutatót, mely mindig igen nagy érdeklődésre tart számot.

A rendezvénnyel a KMO-nak az is a célja, hogy a kiállítással felhívja a figyelmet, Földünk természeti kincseire és ezek megóvására. Lehetőség van a börzén beszélgetni a kiállított anyagokról, bárkinek szívesen adnak felvilágosítást. A rendezvény kicsit tudományos és ismeretterjesztő program, ahol kicsik és nagyon is jól érezhetik magukat. 

Programunkról itt olvashat bõvebben!

 

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek