2024. május 7., kedd - Gizella

Archívum

Nébih farm a belvárosban

2018-09-24 716

nebihfarmKét új városrésszel bővíti a MiniPoliszt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A hatóság egyúttal bekapcsolódik az interaktív kiállítás élménypedagógiai programjaiba is. E csatlakozásnak köszönhetően a jövőben a felelős állattartásról, az állatorvosi hivatásról, az élelmiszerlánc-biztonságról vagy éppen az erdőtűz-megelőzésről is tanulhatnak az érdeklődők.

A belváros szívében található gyermekváros élethű installációi méretarányos környezetben, a játszva tanulás elvét követve mutatják be a 3-12 éves korosztály számára a felnőttek világát. Az együttműködés kiváló lehetőség arra, hogy a Nébih szemléletformáló programjainak eszköztárát bővítsük.

 „Az Agrárminisztérium és a Nébih az Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában fektette le a teljes hazai élelmiszerlánc kockázatmentessé tételének célkitűzéseit. A fejlesztési prioritások között jelenik meg – sok egyéb mellett – a szakágazat bekapcsolása a ’Modern oktatás-képzés’ világába, valamint az ’Élénk közkapcsolatok’ kialakítása is.”

– emelte ki Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára szeptember 22-én, a minivárosban tartott megnyitón.

A Nébih által berendezett két új városrész, a farm és az állatorvosi rendelő remek alkalmat teremt arra, hogy a legkisebbek is bepillanthassanak egy gazdaságba, illetve az állatorvosi hivatás rejtelmeibe.

A szombati hivatalos megnyitón, Zsigó Róbert államtitkár mellett, Máté Xénia Gabriella, a MiniPolisz ügyvezető igazgatója is méltatta a Nébih és a gyermekváros partnerségét, hangsúlyozva, hogy

„a kooperáció nem kizárólag az újonnan átadásra kerülő két helyszínen teljesül, hanem a MiniPoliszba látogató óvodás és iskolás csoportok számára díjmentes, élményközpontú, interaktív tanórát is biztosítanak a hatóság szakembereinek segítségével”.

Ilyen módon a Nébih az óvodákban és általános iskolákban már oktatott tananyagai is helyet kapnak majd a MiniPolisz élménypedagógiai programjában.

A Nébih képviseletében dr. Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő köszöntötte az jelenlévőket, aki elmondta:

„A felelős állattartásra nevelést nem lehet elég korán elkezdeni. Magyarországon európai viszonylatban is rengeteg házi kedvencet tartanak, ezért különösen fontosnak tartjuk azt a szemléletformáló tevékenységet, amelyet hivatalunk évek óta végez ezen a területen. A Szabad a gazdi programunk nemcsak az állattartónak, hanem a leendő gazdáknak is szól, elősegítve ezzel az állattartási kultúra fejlődését hazánkban.”

A megnyitó gondolatait követően, a résztvevők Simon Kristóffal, a MiniPolisz „polgármesterével” együtt próbálhatták ki a Nébih új, játékos-oktató installációit. A gyerekek élvezettel bújtak bele a hatósági ellenőrök mellényébe, hogy szakértő módon megvizsgálják az élelmiszereket és a bolti higiéniát.

A Firelife erdőtűz-megelőzési standjánál erdőtüzet olthattak, míg a Nébih farmon a szarvasmarha tartásával, takarmányozásával és a tehénfejéssel ismerkedhettek meg. A látványosan berendezett mini állatorvosi rendelőben mindenki igazi kis állatorvosnak érezhette magát. Megvizsgálhatták a különböző állatokat, megtudhatták, miért fontos a chip használata és akár receptet is írhattak.


A Nébih szemléletformáló programjainak részeként megvalósuló interaktív tanórák témái:

Ételt csak okosan:

Magyarországon minden 3. ember betegszik meg évente élelmiszer eredetű megbetegedésekben, melynek 70%-a a háztartásokban történik, az élelmiszerek nem megfelelő tárolása, feldolgozása során. Az ilyen jellegű megbetegedések évente több milliárd forint kiesést okoznak az államnak. Ennek súlyosságát és társadalmi jelentőségét felismerve a Nébih 2013 februárjában felvilágosító programot indított Ételt csak okosan! Élelmiszerbiztonságról mindenkinek címmel, amelynek célja a lakosság minél szélesebb körű tájékoztatása a tudatos vásárlástól kezdve a megfelelő konyhatechnikai módszereken át a biztonságos ételkészítésig.

Mivel a szemléletformálást nem lehet elég korán elkezdeni, ezért a program szárnyai alatt önálló részt Ételt csak okosan Gyerekeknek! címmel a kisebbeknek szóló információk. A gyerekek játékokon, érdekes cikkeken és recepteken keresztül ismerhetik meg a legfontosabb alapszabályokat. Idén március óta pedig óvodákban is tartanak tematikus foglalkozásokat a Nébih szakemberei.

További információk: http://eteltcsakokosan.hu/

Maradék nélkül:

Hazánkban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, aminek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik. A legfrissebb adatok alapján ez megközelítőleg 68 kg élelmiszerhulladékot jelent fejenként, éves szinten. Bár ez a mennyiség elmarad néhány szélsőségesen pazarló országtól – mint amilyen az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Németország –, a hazai vásárlók kosarának mégis meghatározó részét teszi ki.

Az élelmiszerhulladékok esetében azonban olyan problémával állunk szemben, amelynek megoldásához kivételesen nem több pénzre, hanem mindössze több figyelemre lenne szükség. A Nébih Maradék nélkül programjának feladata, hogy tudatosítsa a vásárlókban, hogyan tehetnek többet a környezetükért, a tudatos és biztonságos élelmiszervásárlás, tárolás és kezelés segítségével.

A Maradék nélkül kampánynak iskolai programja is van: az általános iskolásoknak szóló foglalkozásokon a hivatal szakemberei interaktív formában beszélik át a témát a gyerekekkel, de a tematikus tankönyvet, a munkafüzetet és a tanári kézikönyvet bárki ingyenesen letöltheti a kampány weboldaláról.

További információk: http://maradeknelkul.hu/

Szabad a gazdi:

A 2013 decemberében indított Szabad a gazdi program célja a felelős állattartás szabályainak megismertetése a kutyát vásárló vagy örökbe fogadó emberekkel. A praktikus tanácsok, érdekes cikkek mellett a program 2015-ben bővült a Látótárs projekttel, amely a vakvezető kutyák kiképzésének folyamatát mutatta be egy vakvezető kutya életének a születésétől a kiképzés végéig történő követésével.

További információk: http://szabadagazdi.hu/

Firelife erdőtűz-megelőzési program:

Az Európai Unió által is támogatott Firelife Erdőtűz-megelőzési projekt a magyarországi erdőtüzek megelőzéséről, a tűzgyújtási szabályokról és a tűzgyújtási tilalmakról ad információt.

További információk: http://erdotuz.hu/

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Május 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31    

Tartalom galéria

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe

More details
Újabb országban korlátozzák az Airbnb-t

Újabb országban korlátozzák az Airbnb-t

More details
Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

Itt a lista! Ezek a világ legjobb szállodái 2024-ben

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
Autotceh Future, 2024. május 24-25.

Autotceh Future, 2024. május 24-25.

More details
Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

Cégmarketing trendek – Legyünk jelen egyszerre mindenhol! 2024. május 30.

More details
Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2024. május 9.

Cégvezetők Csúcstalálkozója – 2024. május 9.

More details
Mach-Tech és Ipar Napjai, 2024. május 7-10.

Mach-Tech és Ipar Napjai, 2024. május 7-10.

More details
AUTOMOTIVE HUNGARY, 2024. május 7-10.

AUTOMOTIVE HUNGARY, 2024. május 7-10.

More details