Nyomtatás

Kihasználatlan aranybánya a Velencei-tó

2019-05-13 305

velenceiA Velencei-tó lehet a következő évtized turizmusfejlesztésének nyertese – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kápolnásnyéken megtartott II. Velencei-tavi turisztikai évadnyitón. Gulyás Gergely kihasználatlan aranybányához hasonlított a Velencei-tavat, amelynek turisztikai jelentőségét sokkal nagyobbnak tartja a jelenleginél.

Míg a Balaton a belföldi turizmus kulcshelyszínévé vált, a Velencei-tó turisztikai szerepe nem akkora, mint amekkorát turisztikai vonzereje indokolna.

„A Balaton volt az elmúlt évtized nyertese, a következő a Velencei-tó lehet"

– mondta, amihez szavai szerint a következő évek fejlesztési programjaiban a térségnek kellő súllyal kell szerepelnie, és a fejlesztési lehetőségekhez megfelelő forrásokat kell társítani.

velencekilato

A miniszter a pénteki rendezvény keretében átadta az első alkalommal odaítélt Velencei-tóért díjat Balsay Istvánnak. Méltatásában hangsúlyozta, hogy Balsay István Székesfehérvár utolsó tanácselnökeként, majd a rendszerváltást követően első polgármestereként a várost a gazdasági és társadalmi változások egyik nyertesévé tette, a ma is sikeres település szilárd alapjait lerakta, továbbá aktívan részt vesz a mai napig a Velencei-tó és környéke komplex fejlesztésében.

Balsay István a díjátadást követően többek között arról beszélt, hogy szeretné, ha a Velencei-tó és a Vértes kiemelt turisztikai térség lenne, akár Székesfehérvárral közösen is, mert a térség több mint egy tó vagy üdülőkörzet, a Pannónia Szíve találó elnevezése a területnek.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek