2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Turizmus

Állomásfejlesztés a Nyugatiban és a Keletiben

2019-02-15 622

keleti2Megkezdődik a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztése, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontása. A következő években ötven helyszínen javítják az utaskomfortot. Első lépésként a Nyugati pályaudvari aluljáró bérleti szerződéseit felmondta a vasúttársaság, és a MÁV üzemeltetésében álló úgynevezett keresztfolyosó rendbehozatalát kezdte meg.

Második lépésként a Keleti pályaudvaron tapasztalható állapotok megszüntetése érdekében az állomási látképet romboló vagy nem megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújtó tizenkét bérlő bérleti szerződését a vasúttársaság felmondta. A Keletiben továbbra is maradnak olyan üzlethelyiségek, ahol ételt, italt, újságot is tudnak vásárolni vagy pénzt tudnak váltani a pályaudvarra érkezők. A későbbiekben pedig tervezik a Keletiben egy utascentrum kialakítását, valamint az utasforgalmi területek felújítását, az épületben pedig tavaly nyár óta modern, akadálymentes kormányablak is segíti az utasokat.

keleti

Elindult a kiemelt, legnagyobb utasforgalmat lebonyolító és más felújítással nem érintett állomások felújítási projektje is, egy ötven helyszínt érintő állomásfejlesztési csomag részeként. Ezekhez kapcsolódóan az állomási funkciók, szolgáltatások felülvizsgálata is megtörténik idén.

A fejlesztési terv első ütemében 2019-ben részben megújul a Bicske alsó; Alsógöd; Felsőgöd; Nagymaros-Visegrád; Szob; Sződ-Sződliget és Albertirsa megállóhely; valamint Rákospalota-Újpest állomáson tavasszal lebontják a raktárépületet és nyáron kerül sor a vágányhálózat karbantartására; Dunakeszi-Gyártelep állomáson pedig P+R parkoló épül az önkormányzattal közösen.

A beavatkozások alapvető célja az adott helyszínek utasforgalom számára meghatározó arculatának javítása, lehetőség szerint közösségi közlekedési csomópont feltételeinek megteremtése és javítása. A helyszínek mindegyikén vizsgálják az állomás, illetve megállóhely területén elhelyezkedő épületek és építmények állapotát és kihasználtságát.

A rossz állagú, nem hasznosítható, az arculatot rontó épületek, illetve építményeket a lehetőségeknek megfelelően elbontják. Azokon a helyszíneken, ahol az épületek és építmények kihasználtsága megfelelő, indokolt esetben karbantartás, illetve felújítás várható.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details