Nyomtatás

Eldőlt: újra kinyithat a miskolctapolcai Barlangfürdő

459

A Miskolc Holding Zrt. igazgatósága csütörtökön hagyta jóvá a Barlangfürdő működtetésével kapcsolatos előterjesztést, amelynek értelmében a Barlangfürdő január 26-tól, az éves karbantartást követően ismét nyitva áll a vendégek előtt.

A megyei jogú város polgármesteri hivatala az MTI-vel csütörtökön közölte: Veres Pál, Miskolc polgármestere az igazgatóság tagjaival abban egyezett meg, hogy évközben több alkalommal is áttekintik a Barlangfürdő gazdasági helyzetét, és olyan energetikai fejlesztésekről is tárgyaltak, amelyek megvalósításával hosszú távon biztosítható a város meghatározó turisztikai attrakciójának gazdaságos működtetése.

A városvezető a Barlangfürdő újranyitása kapcsán azt is hangsúlyozta, tavasz végére befejeződhet a miskolctapolcai őspark városi nagyprojekt, ami még szebbé teszi majd a Barlangfürdő környezetét is, és még több turistát vonzhat Miskolcra, Miskolctapolcára.

A Barlangfürdőt ezt megelőzően 2022. októberben nyitották újra, akkor a mintegy 30 helyi vállalkozás, szállodák, vendéglátóhelyek üzemeltetői 48 óra alatt több mint 20 millió forint hozzájárulást ajánlottak fel a fürdő újranyitása érdekében. Akkor a Miskolci Fürdő Kft. döntött úgy, hogy a nehéz helyzetre tekintettel bezárja a Barlangfürdőt.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek