Nyomtatás

Svédországi utat nyerhet, aki helyesen tudja kiejteni az Ikea termékneveit

344

Egészen kreatív pályázatot hirdetett a svéd turisztikai hivatal: ingyenes svédországi utazást nyerhetnek azok a szerencsések, akik ki tudják ejteni helyesen egyes úti célok nevét, amelyekről az Ikea termékeit elnevezték. Ilyen például a Lofsdalen, a Småland vagy a Västmanland.

A Visit Sweden az Eredeti termékek hazája elnevezésű verseny keretében arra kéri a résztvevőket, hogy ejtsék ki a bútoripari óriáscég – egyébként Svédországban található, valódi helyekről elnevezett – termékeinek nevét, ezzel pedig nyerhetnek egy utazást az adott úti célra – írja a TTG.

A résztvevőknek a kampány weboldalára fel kell tölteniük egy videót, amelyben megpróbálják helyesen kiejteni a svéd helységneveket, és azt is meg kell indokolniuk, pontosan miért szeretnének ellátogatni az adott desztinációba.

A videóval esélyt kapnak arra, hogy a négy kiválasztott nyertes közé kerüljenek és 2023-ban elutazhassanak Jämtland és Härjedalen északi hegyvidéki vadonjába, Lofsdalen völgyébe, a közép-svédországi Vastmanland erdeibe és tavaiba, vagy más olyan helyekre, amelyek az Ikea termékeihez adták a nevüket, mint például a déli Bolmen-tó, amelyről például a cég által gyártott WC-kefe kapta a nevét.

Sajnos a Magyarországon élők számára nem elérhető a verseny, de azoknak, akik az Egyesült Királyságban élnek, a videókat a verseny hivatalos oldalára kell feltölteniük.

Ehhez mindössze el kell indítani a versenyvideót, majd kimondani a képernyőn megjelenő IKEA-termékek nevét és svéd szavakat.

Ezután lehet elküldeni a videót egy szöveges indoklással együtt arról, hogy miért érdemes meglátogatni az országot. A nevezési határidő szeptember 30., ezután választják majd ki azt a négy nyertest, aki 2023-ban Svédországba utazhat.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek