Nyomtatás

Mindössze 1500 Ft-ból körbe hajózhatod az egész Dunakanyart idén is, ne maradj le!

662

Igen, jól olvasod, mindösszesen egy 1500 Ft-os napijegy ellenében akár egész nap is hajózhatsz Magyarország egyik legszebb vidékén, a varázslatos Dunakanyarban. A Mahart ugyanis idén is újra indítja a előző évekbenigen népszerű hajójáratát. Az első jártatok már a húsvéti hétvégén in indulnak is.

Mahart HOP-ON HOP-OFF a Dunakanyarban

„Járataink a dunakanyari településeket kötik össze, ahol utasaink bármikor leszállhatnak, megismerhetik a településeket, túrázhatnak vagy akár kerékpározhatnak, majd a következő járatokkal folytathatják tovább a hajózást az adott napon belül. Hajóra fel!”- olvasható a Mahart oldalán. A napijegy idén már 1500 Ft-ba kerül, ami kicsi emelkedést mutat ugyan az előző évekhez képest, de még így is nagyon megéri, a tavalyi években biciklit is lehetett szállítani, ennek ára 500 Ft volt szintén egy teljes napra, idén erről még nem olvastunk információt. Az érintett útvonal pedig a gyönyörű Dunakanyar, amit sokan Magyarország legszebb vidékeként tartanak számon, ami egyáltalán nem véletlen, ha voltál már itt akkor biztosan tudod miért, ha pedig még nem, akkor itt a remek alkalom! 2 év alatt, Kajlaútlevéllel, vagy MÁV arcképes igazolványnal az utazás ingyenes! Áprilisban csupán a hétvégén állnak forgalomba a hajók, de nyáron bővítenek a menetrenden.

Itt lehet hajózni a Dunán

A húsvéti Dunakanyar körjárat útvonala: VISEGRÁD - NAGYMAROS - ZEBEGÉNY - DÖMÖS - NAGYMAROS - VISEGRÁD. De egyébként Budapest és Szentendre között is közlekednek hajók ennek ára felnőtt jegy esetén 3500 Ft, a retúr jegy pedig 5500 Ft, kedvezményes gyerek és nyugdíjas jegy is van, 2 év alatt szintén ingyenes. És van Budapest-Vác-Verőce-Visegrád kirándulóhajó is a húsvéti napokon, ami a Vigadó téri Hajóállomás 5 kikötőből indul reggel 8.30-kor ennek ára szintén 3500 Ft, retúr jegy esetében 5500 FT.

A hajó útvonala tavaly nyáron ez volt: Visegrád - Nagymaros - Zebegény - Dömös - Nagymaros – Visegrád, valamint Szentendre - Leányfalu - Tahitótfalu – Visegrád. Jegyvásárlás: Zebegény és Dömös állomásokon a hajón, Visegrád és Nagymaros állomásokon pedig a hajóállomáson, készpénzzel és bankkártával is lehet fizetni. A hírek szerint idén Szobot és Verőcét is bekapcsolják, így Vác-Verőce-Visegrád útvonalon is lehet közlekedni júniustól szeptemberig.

Tuti tippek a Dunakanyar felfedezésére:

  • Ha már Duna és Dunakanyar, akkor ne hagyjátok ki ezeket a szuper dunai szabadstrandokat se!
  • A Dunkanyar nagyon mesés panorámával varászol el bennünket, ehhez is van néhány tippünk íme 3 varázslatos kilátó a Dunakanyarban, amikhez 30 percet sem kell gyalogolni- gyerekeknek és mindenkinek
  • A Dunakanyar megannyi kincset tartogat, kezdve a csodálatos Visegráddal, érdemes több napot itt eltölteni, és felfedezni a környék látnivalóit, a Várat, a Sibrik-dombi római erőd és ispáni várat, a Salamon-tornyot, a Királyi palotát valamnt a Zsitvay-kilátót. Ehhez pedig mi a Hotel Honti-ban vertünk tábort, ahol nagyon sok szállástípus közül lehet választani, ráadásul nagyon jó helyen is van maga a szálloda, közel mindenhez, és még az alkalmazottak is rendkívül segítőkészek, bővebb információk: hotel Visegrád.
  • Zebegényt nem érdemes kihagyni, nekünk ez volt a személyes kedvencünk, homokos partszakasz, csend, nyugalom, érintetlen természet, hangulatos büfék, és a Duna, egy pihenéshez a legjobb helyszín, és megáll itt a hajó is!

| Forrás: magyarorszagom.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek