Nyomtatás

Két új tetőterasz nyílik a Crowne Plaza Budapest szállodában a Nyugatinál

432

A Westend oldalában működő Crowne Plaza Budapest szálloda hamarosan két tetőteraszt is megnyit a hazai közönség számára, melyekről a város különleges panorámája bontakozik ki a betérő vendégek előtt.

Az 1999-ben Finta József tervei alapján megépült, a régió egyik legnagyobb bevásárlóközpontjaként számon tartott mai Westend oldalában korábban Hilton szálloda működött. A Gránit Pólus a lengyel Tremend építésziroda tervei alapján a 21. századi elvárásoknak megfelelően és a Nyugati pályaudvar építészete által ihletett módon újítja fel az épületet, ami nemrég Crowne Plaza Budapest szállodaként mutatkozott be – tájékoztatta lapunkat a szálloda.

A megújult szállodában, így nemcsak a belső terek kapnak friss külsőt, hanem két irányban a tetőteraszok is.

A jövő év elején nyíló, félemeleti Cult étterem tetőkertje a nemrég szintén megújult Nyugati pályaudvar épületére és toronytetőire nyújt pompás panorámát, míg az épület legfelső emeletén található Club Lounge a Váci út lakóházai, s azok impozáns tetőkiképzései felé nyit, ezeken túl pedig a budai hegyvidék felé tárul fel a látvány.

Az étterem tetőkertje hamarosan egy kertészeti és belsőépítészeti átalakuláson megy át, ám annak legpazarabb látványeleme a Nyugati pályaudvar megújult csarnoképülete és annak teteje.

Az épület története a 19. század közepére nyúlik vissza. Amikor 1846. július 15-én felvirradt a nagy nap és Pest népe tömegesen tódult az akkor még kietlen, külvárosinak számító térségbe, hogy megtekintse a nagy csodát, az évek óta viták kereszttüzében álló hazai első vasútépítés nagy eredményét, a Pest–Vác vonal és az azt befogadó indóház avatását.

A korabeli metszeteken az ünneplő tömeg és a „méltóságosan álló nagyszerű építmény" körül még nyoma sincs a mai pezsgő városi életnek, de az építmény, néhány rangos társával együtt már előképe volt a kisvárosból fővárossá fejlődő Pestnek, majd Budapestnek.

A városképet, amit a Crowne Plaza tetőkertjébe kilépő mai nézelődő láthat, alapvetően a mai Nyugati pályaudvar csarnoka, valamint az ezáltal is generált nagyarányú építkezési hullám határozza meg.

A számos technikai bravúrt is felsorakoztató impozáns pályaudvar-épület tervezését August W. De Serres és a párizsi Eiffel iroda munkatársai végezték, akik végül Bécsben készítették el a végleges terveket. Az épület a korabeli fővárosnak – és a jelenleginek is – egyik építészeti gyöngyszeme lett.A pályaudvar csarnok és a tetőszerkezet felújítása nemrég készült el. A csarnok teljes acélszerkezete megtisztult, három rétegben egységes kék védőfestést kapott, a tetőzet faanyagát kicserélték, újraácsolták, egyúttal teljesen megújult az a hat toronytető is, amelyek a Cult étterem teraszáról még közelebbről is feltárulkoznak. A pályaudvar új világítási rendszere a szintén teljesen kicserélt üvegtetőn keresztül este különleges színezetet ad a látképnek.

A pályaudvaron túl, maga a Nyugati tér meghatározó épületei kerülnek a látómezőbe. 1984-ban adták át a tér modernségét megkoronázandó, a Kővári György tervezte Skála Metró Áruházat és irodaházat, az akkor nagyon újszerűnek ható többszörösen megtört tömegével és füstüveggel teljesen bevont homlokzatával. Tőle jobbra, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Stollár Béla utca sarkán az égbe szökik az 1894-ben épült hírlapszerkesztőségnek, nyomdának és lakásoknak is helyet adó nagyszabású épület, az Eiffel Palace 2014-es rekonstrukciója során kapott kortárs manzárd teteje és annak igen karakteres csúcskiképzése.A 230 szobával és 13 rendezvényteremmel rendelkező IHG Hotels and Resortshoz tartozó Crowne Plaza Budapest jelenleg úgynevezett soft opening módban tart nyitva, azaz a felújítás első szakaszában elkészült fogadóterekben és két emeleten üzemel, valamint megnyitotta a Váci útra néző Axis Café and Lounge elnevezésű specialty kávézóját. A teljes Váci úti épületet – beleértve a Cult étterem és a Club Lounge tetőteraszait – jövő év elején adja át az épület tulajdonosa, a Gránit Pólus.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek