Nyomtatás

Gyermekvasút, rafting és borkóstolás - Kassa megér egy hétvégét

328

Szlovákia második legnagyobb városában bármikor el tudunk tölteni egy hétvégét változatos programokkal, látnivalókkal, egy ilyen kirándulás élmény lehet az egész család számára.

Kassára Budapestről autóval bő 3 óra alatt juthatunk el, de jó opció lehet a vonatozás is, a kényelmes vonatút alig 3,5 órás. Azért is érdemes lehet a vasutat választani, mivel a kassai belvárost csupán 10 perces sétával elérhetjük a modern pályaudvarról.

A magyar utazók számára érdekes látnivalót jelent a belvárosban a Márai- és a Rákóczi-örökség, valamint a Szent Erzsébet Székesegyház és a Kassai Állami Színház impozáns épülete. Ugyanakkor érdemes lehet csak úgy egy kiadós sétát tenni a belvárosban, ahol megcsodálhatjuk annak középkori, orsós településszerkezetét. A főtér nappali és esti pezsgő forgatagát sem érdemes kihagyni.

A belvároson túl is akad bőven látnivaló Kassán, a város közvetlen közelében, illetve a tágabban értelmezett Kassai turisztikai régióban, amellyel a korábban említett hétvége könnyedén egy 3-4 éjszakás hosszúhétvégére is nyújtható nemcsak nyáron, de tavasszal és ősszel is. Garantáltan nem fogunk unatkozni.

Gyermekvasút

Szinte gyaloglásnyi távolságra van egy szabadlevegős program a belvárostól, amit, ha gyerekekkel látogatunk Kassára, kár lenne kihagyni. Ez a keskeny nyomtávú, gyerekvasút, mely a korábbi – idehaza is jól ismert - úttörővasút örököse, ahol ma is gyerekek kezelik a jegyeket. Ez az utolsó megmaradt gyerekvasút Szlovákiában, amely 4 kilométer hosszan hasít az erdőben, mintegy 20 percen keresztül.

kassavas

Az első 2 kilométeres szakasz 1955-re készült el, melyet a következő évben egészítettek ki még kettővel. Ma egy non profit társulás működteti, régi faszállító szerelvényeket alakítottak át személyszállításra alkalmas vonatokká, és mivel szoros kapcsolatot ápolnak Magyarországgal, könnyen találkozhatunk itt egy vagy több korábban idehaza szolgált kocsival vagy akár Miskolc feliratú mozdonnyal is. A kisvasút végállomásnál találjuk a Tarzánia névre keresztelt gyerekoázist, egy vendéglátóhelyet és egy újonnan készült nyolcas alakú hajtánypályát.

Kajakozás a víztározón

Egy másik látványos kirándulóhely az a 15 kilométer hosszú víztározó, mely a Hernád folyó duzzasztott vizéből termel áramot a környéknek. Helyenként az 50 méteres mélységet is elérheti a mesterséges tó mélysége, amely 64 millió köbméternyi tiszta vízet foglal magába. Partjain strandok, sup-, kajak- és kenubérlési lehetőségek, vendéglátóhelyek és túraútvonalak nyújtanak kiváló szabadidős programokat minden idelátogatónak.

kassavas2

Rafting a Hernádon

Ha már a tározó környékén járunk, érdemes felkeresni a Splavujeme.sk helyi raftingállomását, ahol a cég munkatársai segítségünkre vannak helyismeretükkel és kölcsönözhető profi felszereléseikkel egy raftingtúra megszervezésében a Hernád folyón. Nyári hőségben ideális a hűs vízen egy kényelmes evezés, akár fürdés is, de tavaszi és őszi hónapokban igazi kihívás is tud lenni az evezés ezen a szakaszon. Céges csapatépítéshez nagyszerű program, akár a végállomásnál kialakított íjászpályával együtt.

Borozás a kastélyparkban

A Kassától 5 kilométerre fekvő budimiri kastély a Szlovák Technikai Múzeum kezelésében működik, állandó kiállításán óraszerkezeteket, régi bolti kassza gépeket és mérlegeket találhatunk az egyébként gyönyörű enteriőrben. A 18. század utolsó harmadában, klasszicista stílusban átépített kastély szépen, rendben tartott francia stílusú kertjében a nyári időszakban a borforgalmazással foglalkozó KUBBO Select hangulatos boresteket tart, ahová minden alkalommal egy „új hullámos" szlovák és egy külföldi borászt hív meg, hogy bemutassák boraikat a pazar környezetben az érdeklődőknek.

kassavas3

A borkóstoláshoz élő zene és étel is jár. Érdemes utánajárni, hogy a cég éppen hol és mikor népszerűsíti még forgalmazott borait, mert a tálalás és bemutató igényes és kreatív elemeivel könnyen magával varázsolja a résztvevőket.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek