Nyomtatás

A világ első madárszínháza épül a Hortobágyon – videó

447

Máté Bence természetfotós elképzelései alapján épül fel a világ első madárszínháza a Hortobágyi-halastó védett területén, nagyságrendileg egymilliárd forintos beruházással. Az új attrakció a félénk, vadon élő madarak közeli megfigyelését teszi lehetővé a zavarásuk nélkül.

Ha minden a tervek szerint alakul, bő két év múlva egyedülálló ökoturisztikai attrakciót avathatnak a Hortobágyi Nemzeti Parkban: a Madárszínház névre keresztelt különleges élményközpont látogatói olyan perspektívából figyelhetik meg a tó élővilágát, amire korábban csak a madármegfigyelőknek és a fotósoknak volt lehetőségük.Az ötletgazda Máté Bence világhírű természetfotós, aki több kontinens számos nemzeti parkjában épített már egyedi leshelyeket elsősorban természetvédelmi szakembereknek és fényképészeknek.

madarszin

„Körülbelül tíz éve fogalmazódott meg bennem, hogy azt a varázslatos világot, amely a leshelyeken a szemünk elé tárul, a nagyközönségnek is meg kell ismernie, hiszen a természetvédelem kulcsfontosságú lesz az elkövetkező időszakban" – mondta el Máté Bence a Madárszínház terveinek sajtóbemutatóján. A Tusnádfürdő melletti medveles volt az első olyan – Böjte Csabával közös – projektje, amelyet már a laikus érdeklődőknek szántak. Ennek a gondolatnak a továbbfejlesztése a nagyobb léptékű és nagyobb befogadóképességű hortobágyi madárszínház, amely az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ (AÖFK) égisze alatt valósulhat meg.

madarszin2

„Az utóbbi években számos ökoturisztikai látogatóközpont épült az országban, ezek között vannak jól és kevésbé jól sikerültek, a tervezett Madárszínház azonban egyedülálló világszenzációnak ígérkezik – mondta Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. – Amikor Bence bemutatta az ötletet, örömmel álltunk a kezdeményezés mögé, amelynek sikerére az ő elhivatottsága és tehetsége a garancia. Biztosak vagyunk benne, hogy ez a beruházás a turisztikai és gazdasági hatásain túl a természet megszerettetésében is fontos szerepet játszik majd. Úgy tervezzük, hogy a Madárszínház egyszerre egy busznyi látogatót fogadhat, így akár osztálykirándulások vagy biológiaórák célpontja is lehet" – tette hozzá a kormánybiztos.

A Madárszínház koncepcióját Máté Bence álmodta meg, és kíséri végig mindenféle anyagi ellenszolgáltatás nélkül. A tájba simuló komplexumban a közönség vezetett túrákon, testközelből figyelheti meg a vízimadarak természetes viselkedését és életmódját. Máté Bence korábban készült leshelyeihez hasonlóan a „nézőteret" úgy alakítják ki, hogy a vízfelszín – vagyis a „színpad" – nagyjából szemmagasságban legyen. A belső tér hangszigetelt lesz, hogy a zaj ne zavarja el a madarakat.

A Madárszínház az üvegezett épületen túl egy emelt vízszintű látványmedencét, tanösvényt és kilátót is magában foglal majd, és a Hortobágy-halastavi kisvasúttal vagy akár gyalogosan is elérhető lesz.

„A Hortobágyi Nemzeti Park madárvilága iránt évről évre nagyobb az érdeklődés, ezért nagy öröm, hogy itt épül fel a világ első ilyen jellegű élményközpontja" – mondta el Kovács Zita, a nemzeti park igazgatója. Hozzátette: olyan védett vizes élőhelyről van szó, ahol többek között az összes hazai gémféle, a batla, a kárókatona és a kékbegy is megtalálható, őszi és tavaszi madárvonuláskor pedig több tízezres vadlúd- és darucsapatok vonulnak keresztül a vidéken.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a Madárszínház engedélyes tervei készen vannak, így a kivitelezésre hamarosan kiírják a közbeszerzést. A nagyságrendileg egymilliárd forintos beruházás bő két év alatt készülhet el, és a távlati tervek szerint az első ütemet további kettő követi majd.

A videóra kattintva már most virtuális sétát tehetnek a Madárszínházban.

A tájegység 342 madárfajnak ad otthont, melyek közül 152 fészkel is a területen. A tó a Hortobágy első halastórendszereként épült meg több mint 100 éve. Az emberi kéz alkotta halastavakat idő közben a természet visszahódította, így az itt kialakult vizes élőhely a gazdag madárvilága miatt védettséget érdemelt ki a nemzeti parkkal együtt – írták a kiadott sajtóközleményben.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek