Nyomtatás

Szabad a szabadidős utazás

225

Már csütörtök este meg is jelent a Magyar Közlönyben a kormányrendelet, amely a ki és beutazást szabályozza.

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely még azt ígérte, ha elérjük a négymillió oltottat enyhítenek az utazási szabályokon is. Ezt azonban meg sem várta a komány, már aznap április 29-én 23 órától érvénybe lépett a Magyar Közlönyben is közzé tett rendelet, amelynek értelmében karantén- és tesztkötelezettség nélkül térhetnek vissza a világ bármely országából hazánkba azok, akik érvényes magyar védettségi igazolvánnyal rendelkeznek. Külföldiek viszont egyelőre csak két országból léphetnek be karanténmentesen, amellyel a külügyminisztérium bilaterális megállapodást kötött.

Szerbiával és Montenegróval már megvan a megállapodás a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről és a külügyi tárca megkezdte az egyeztetéseket Görögországgal és Izraellel is. A beutazásból élő hazai szolgáltató cégek tízezrei (utaztatók, szálláshelyek, vendéglátóhelyek, programszervezők, ajándéktárgy készítők és még) érthetően tűkön ülve várják, mikor érkezhetnek a külföldi vendégek. Ha azonban a kormány azt tervezi, hogy a beutazási szabályok enyhítésének feltétele, hogy egyesével minden országgal külön kössön szerződést - ráadásul első körben olyan államokkal, amelyek egyike sem tartozik a hozzánk igazán nagy volumenben utasokat küldő országok közé - akkor a fellendülésre még egy darabig várni kell. Reményt az adhat, hogy az uniós immunitásigazolás várhatóan júniusban megjelenik, amelyet minden tagállamnak, így hazánknak is alkalmaznia kell és biztosítania kell a szabad mozgást az azzal rendelkező utasok számára.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek