Nyomtatás

Már nyitva lévő fürdők listája

430

Ezek a fürdők nyitottak meg május 1-én. Az ország 25 városában 32 fürdőben csobbanhat a magyar mostantól. A termalfurdo.hu közzétette a listát.

Bár a fürdőbe járók körében most nagy az öröm, azonban mielőtt elindulna bárki, érdemes tájékozódni. Egyelőre csak a védettségi igazolvánnyal rendelkezők és a velük érkező 18 év alattiak léphetnek be a fürdőkbe vendégként. A felnőtteknek a személyi igazolványukat is fel kell mutatni a bejáratnál.

Budapesten és környékén a legnagyobb a kínálat

A budapesti gyógyfürdők közül május 1-én 6 nyitotta meg a kapuit. A 4 műemlékfürdő - a Széchenyi, a Rudas, a Gellért és a Lukács fürdő – mellett a zuglói Paskál és a 3.kerületi Csillaghegyi fürdő. Ezen kívül megnyílt Ráckevén az Aqualand és Esztergomban a Szent István Strand is.

Mórahalmon most debütált a prémium zóna

A kényszerpihenő alatt a mórahalmi fürdőben kialakítottak egy olyan csendes zónát, amelyben egy 40 fős, kifejezetten programok tartására tervezett szauna is található. Az új részleg külön belépővel látogatható.

Van, ahol még nem minden medencét használható

Több fürdő strandrészétmég nem nyitották meg. Ez a helyzet Bükfürdőn, ahol a fedett fürdőegységek mellett a kiúszós medencéket és a kültéri gyógymedencéket használhatjuk.

A debreceni Aquaticumban a három nagy zóna közül egyelőre csak a Mediterrán Élményfürdőt nyitották meg. A termálfürdőbe és a strandra vágyóknak egylőre várniuk kell.

Kaposváron, a Virágfürdőben szintén a fokozatos nyitás mellett döntöttek, hiszen egyelőre csak a szaunavilág, a három különböző hőfokú gyógyvizes medence és a fedett 25 m-es medence használható. Későbbi időpontban nyit a fedett élményfürdő és az 50 m-es medence.

A legnépszerűbb fürdők közül többen is kinyitottak

A fent említetteken kívül május 1-től fogad vendégeket a világviszonylatban egyedülálló Hévízi Tófürdő, az ország legnagyobb fürdője, a hajdúszoboszlói Hungarospa is, a kimagaslóan magas ásványi anyag tartalommal rendelkező gyógyvizéről híres Igali Gyógyfürdő., vagy a Demjéni Termál Völgy.

Ha viszont valaki nyugodt elvonulásra vágyik, már olyan kisebb fürdőket is kipróbálhat, amelyek szabadtéri termálvizes medencéik és természetközeliségük miatt ideálisak a csendes feltöltődésre.

A május 1-én nyitó fürdőket tartalmazó részletes lista és térkép a termalfurdo.hu oldalon, ide kattintva látható.

Arról, hogy a többi fürdő mikor nyit, itt található bővebb információ

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek