Nyomtatás

Május elsején indulhat a fővárosi fürdők nyitása

724

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) a fürdők fokozatos nyitását tervezi. A várható ütemtervet a vonatkozó kormányrendelet megjelenése után teszik közzé.

Amint arról korábban beszámoltunk, négymillió oltás beadását követően – várhatóan a hét második felétől – a szolgáltatások széles köre válik elérhetővé a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára, akik többek között uszodába és közfürdőbe is mehetnek majd.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója, Szűts Ildikó a Turizmus.com kérdésére elmondta: abban a reményben, hogy a járványhelyzet javulni fog, a társaság már az elmúlt hetekben megkezdte a fürdők felkészítését a nyitásra, de alapvetően ehhez legalább két-három hétre van szüksége a szolgáltatóknak. „Sajnos a hónapok óta tartó hosszú leállások és az elmúlt évek elmaradt karbantartási munkálatai miatt számos műszaki probléma jelentkezett, melyek részben vagy egészben hátráltathatják a fürdőegységek megnyitását. Terveink szerint május elsején meg tudjuk nyitni néhány fürdőnk kapuját, de ehhez ismernünk kell a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) hivatalos állásfoglalását is. Ez fogja meghatározni azt is, hogy mely szolgáltatásainkat vehetik igénybe a vendégek" – tette hozzá.

A BGYH április 19-én négy fővárosi fürdőben – Széchenyi fürdő, Lukács fürdő, Paskál fürdő, Pesterzsébeti fürdő – már újraindította az NNK által meghatározott gyógyszolgáltatásokat. Első körben a félbe maradt gyógykúrák pótlását kezdték meg, de a gyógyvizesmedence-szolgáltatás nélkül egyelőre csekély érdeklődést tapasztaltak. Az elmúlt napokban azonban már új foglalások is érkeztek, így a társaság reméli, hogy hamarosan egyre többen veszik igénybe a gyógyszolgáltatásokat.

Megindult a munkaerő toborzása

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közel 850 munkavállalója a több hónapja tartó leállás ellenére is alkalmazásban maradt. Szűts Ildikó kiemelkedő eredménynek tartja, hogy a csoportos oltások megszervezésének köszönhetően is, dolgozóik több mint háromnegyede rendelkezik védettséggel. „A szezonális munkaerő toborzása megkezdődött, és természetesen most a legnagyobb kihívások közé tartozik, hogy megfelelő számú és szakképzettségű, védettséggel rendelkező munkaerőt találjunk. Fontos és elengedhetetlen volna egyértelműen szabályozni, hogy ahol a vendégek csak védettségi igazolvánnyal vehetik igénybe a szolgáltatást, ugyanez igaz-e a dolgozókra. Az biztosan nem lehet megoldás, hogy a be nem oltott dolgozókat állásidőre küldik a munkáltatók, és alapbért fizetnek, ahogy erről a napokban egy munkajogász nyilatkozott. Ez sok visszaélésre adna lehetőséget, arról már nem is beszélve, hogy a pandémia miatt nagyon nehéz gazdasági helyzetben lévő turizmus szektor ezt nem tudná finanszírozni" – mondta a vezérigazgató.

Igazolványellenőrzés a kapuban

A BGYH a fürdőegységek újranyitását követően – a tavalyi évhez hasonlóan – fokozatosan emelkedő vendégforgalommal számol. Ugyanakkor arra vonatkozóan nincs tapasztalatuk, hogy hány potenciális vendégük rendelkezik védettségi igazolvánnyal. Az okmány ellenőrzéséhez is szükségesnek tartják, hogy a kormány rendeletben szabályozza, a szolgáltatóknak milyen kötelezettségei, illetve lehetőségei vannak. A védettségi igazolványok ellenőrzését a testhőmérséklet mérésével együtt várhatóan a fürdők bejáratánál végzik majd.

*

Frissítés:

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a védettséget nem szerzett uszodai dolgozóknak a látogatók által használt helyszíneken továbbra is maszkot kell hordaniuk.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek