Nyomtatás

Ilyen lesz pesti belvárosi Duna-part

494

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindította a pesti belvárosi Duna-part felújításához szükséges kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzést. A RAK-PARK-projektnek köszönhetően egy vonzó, sokszínű, pihenésre és színvonalas kikapcsolódásra alkalmas Duna-parttal gazdagodhat a főváros – közölték.

A közbeszerzés nyertesének feladata lesz a Duna-part Kossuth tér-Fővám tér közötti szakaszára a módosított felújítási tervdokumentációt, a kiviteli terveket, és megszerezze az építéshez szükséges engedélyeket.

„Kevés annál nagyobb városfejlesztési adósság és régóta magától értetődő beruházási igény van Budapesten, mint a belváros és a Duna kapcsolatának helyreállítása, a rakpartok humanizálása” ­– fogalmaz látványterveket is tartalmazó Facebook-posztjában Vitézy Dávid, a rakpart fejlesztésével megbízott Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.

rakp2

Mint írja, a korábban elkészült és a közvélemény által már jól ismert tervekre alapoznak, de számos szakaszon még további előkészítési, tervezési feladatok előtt állnak, melyeket a BKK és a BFK folyamatos együttműködésével, egyetértésben készítenek el.

A rakpartok fejlesztése a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) határozata szerint a következő elemekre terjed ki:

A pesti alsó rakpart humanizálása, új sétány, új közterek, új zöldfelületek létrehozása végig a Kossuth Lajos tértől a Bálnáig, a korábbi tervpályázat eredményei és a korábban elkészült tervek szerint.

rakp3

Megújul a Lánchíd pesti hídfője, a Széchenyi István tér, eltűnik a közúti körforgalom, az autók helyét új köztér veszi át a Magyar Tudományos Akadémia előtt, a Lánchíd és a József Attila utca közötti forgalom a tér megkerülése nélkül haladhat majd mindkét irányban a tér déli oldalán.

A Belgrád rakparti szakaszon a 2-es villamos pályája is megújul és az alsó és felső rakpart forgalma egyesül, szimmetrikus új közúti elrendezés jön létre, villamossal középen.

Megújul a Közraktár utca, a BKK korábbi (még 2013-14-ben készített) tervei szerint, irányhelyes kerékpársávokkal, így mentesítve a Bálna előtti sétányt és a Nehru partot a kerékpáros forgalomtól ­– írja Vitézy Dávid.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek