Nyomtatás

Turisztikai kihívások az áprilisi Techstars Startup Weekenden

165

Az április 9-11. között Budapesten is megrendezésre kerülő eseményen értékes tapasztalatokat nyerhetnek a pályázók, emellett a Magyar Divat & Design Ügynökség és a Magyar Turisztikai Szövetség által felvázolt kihívásokra is várnak ötleteket.

A háromnapos rendezvény különösen jó alkalom lehet az olyan vállalkozó kedvű innovátorok számára, akik szeretnék megismerni a startupok világának szakmai titkait, szeretnék bővíteni kapcsolati hálójukat, és akár a semmiből indulva is kidolgoznának a későbbiekben megvalósítható ötleteket.

Az esemény kezdőnapján olyan érdeklődők is regisztrálhatnak, akiknek még nincs konkrét ötletük, sőt csapatuk sem: csatlakozhatnak akár egy mások által megálmodott projekthez is.

Április 9-én első körben a már kialakult csapatok előadhatják ötleteiket, a résztvevők pedig maguk között szavazás segítségével dönthetik el, hogy mely projektek juthatnak tovább.

Szombaton már a mentorok is bekapcsolódnak a folyamatba és szakmai tanácsaikkal segítik a résztvevőket prezentációjuk elkészítésében. A kész prezentációkat az utolsó napon adják elő a csapattagok az érdeklődők számára, a legjobb pályázatok pedig a Startup Campus idei inkubációs pályázatába is bekerülhetnek.

A Magyar Divat & Design Ügynökség mellett a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA) is kiemelt partnere az eseménynek. A Techstars Startup Weekenden a korábban felsorolt események mellett mindkét említett szervezet iparági kihívások megfogalmazásával igyekszik aktuális és megoldásra váró problémákat ismertetni a résztvevőkkel. Az MTSZA a pandémia által igencsak érintett turisztikai ágazattal kapcsolatban vet fel több olyan, a turizmus jövőjével kapcsolatos kérdéskört, mint:

  • a kontaktmentes élmények és az utazások módja a jövőben
  • a megújító utazás, illetve az okos utas/okos desztináció kérdése
  • a repülés jövője a turizmusban, avagy repüljünk vagy inkább maradjunk?

Az esemény természetesen a fiatalokat is fókuszba helyezi, így remek kapcsolódási pont lehet olyan csapatok vagy egyéni indulók számára, akik korábban hasonló programokon, így például az MTSZA által meghirdetett CheckINN Turisztikai Innovációs Versenyen is részt vettek, esetleg a jövőben készülnek hasonló közegben kipróbálni magukat.

A rendezvény kiváló lehetőség bárki számára, akinek van egy jó ötlete a turizmus megújítására, az iparág kérdéseinek megválaszolására. Jelentkezni a rendezvény weboldalán lehet április 7-ig.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek