Nyomtatás

Megújul és nagyobb csúszdaparkot kap a tamási gyógyfürdő

232

A fejlesztés előkészítésére 50 millió forintot biztosítanak a Kisfaludy-programból.

Újabb jelentős beruházásba kezdhet a Tolna megyei Tamási gyógy- és élményfürdője – írja a magyarepitok.hu.

Az Ability Gyógyfürdő fejlesztésének előkészítésére 50 millió forintot biztosít a Kisfaludy-program keretében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A hetvenes években épült gyógyfürdő legutóbb 2011-ben bővült ki modern fedett helyszínnel. A projekt jelenleg a tervezési feladatokat érintő közbeszerzési, illetve az előkészítési tanulmányterv-készítési szakaszban van.

Porga Sándor polgármester a fejlesztést bejelentő online sajtótájékoztatón emlékeztetett, hogy az évi 160-180 ezer látogatót vonzó fürdő gyógyvize a közelmúltban magasabb minősítést kapott. Most a régi fürdő felújítására és komplex fejlesztésre is lehetőség nyílik,

a tervek szerint megújulnak a termálmedencék és élménymedencék, a kiszolgálóhelyiségek, öltözők, vizesblokkok, a parkoló, kialakítanak egy játszóteret, valamint új élményelemeket, többek között nagyobb csúszdaparkot is átadnak majd.

Mindez úgy valósul meg, hogy a jelenlegi fürdő megőrzi mozgáskorlátozott-barát jellegét, illetve a gyógyfürdő szerep nemcsak megmarad, hanem erősödik is.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek