Nyomtatás

Így írta át a repülős utazási szokásokat a covid

791

A 2020-as nyaralószezon kétségkívül rendhagyónak számít az elmúlt évekhez képest. A légiközlekedés második negyedéves leállásával szinte megszűnt a Magyarországról elérhető úti cél kínálat.

Ez a példa nélküli leállás a nyári időszakra is árnyékot vetett. De nemcsak a repülőjáratok kínálatában volt jelentős változás, az utazók szokásai is igen nagyot fordultak az elmúlt hónapokban – derül ki a repjegy.hu legfrissebb elemzéséből.
Ez a nyár már nem ugyanaz. Mi változott 2019-hez képest?

Azonkívül persze, hogy a koronavírus-járvány miatt jelentősen visszaesett a forgalom, a 2020-as nyári időszak repülőjegy foglalásait összevetve az előző év azonos időszakával, szépen elkülöníthető 3 izgalmas tényező, amelyekben szembetűnő volt a változás: az egyik a foglalás és az utazás közötti idő, másik a lefoglalt úti célok, a harmadik pedig a repülőjegyek ára.

Közeli indulás és last minute utak

A bezártság és a bizonytalanság gyors döntéseket eredményez. A nyári foglalásokból legalábbis ez látszik. 2019-hez képest jelentősen csökkent a repülőjegy foglalás és az utazás közötti idő. Tehát a korábban megszokottakkal ellentétben idén nyáron a közeli indulású és last minute utazások voltak a népszerűek. Aki utazni akart, gyorsan döntött és foglalt is. Így az őszre prognosztizált második hullám előtt, még a nyári főszezonban többen elutaztak nyaralni. Ugyanakkor az alacsony kereslet is közrejátszik a foglalási idő csökkenésében, hiszen az utasok szempontjából idén nem volt akkora verseny a helyekért, még a legnépszerűbb turista célpontokra sem. Nem volt a korábbi években tapasztalt járat telítettség az útvonalakon.

2019 nyarán átlagosan 50 nappal előre foglalták le repülőjegyeiket az utasok, ez az időablak 2020-ban 26 napra csökkent. A nyári foglalások 81%-a szólt nyári utazásra, a maradék 19% szólt csak későbbi, őszi és jövő évi indulásokra. Ezzel szemben tavaly nyáron abszolút kiegyenlített volt ez az arány, 50-50%-ban foglaltak nyári időpontokat és későbbieket.

Európai úti célok előnyben

Az utazni vágyókkihasználták a nyári időszak adta lehetőségeket, ami a foglalt úti célok listájából is egyértelműen kiolvasható. Taroltak az európai desztinációk, ezen belül isleginkább a tengerparti és a legnagyobb munkaerő-felvevő úti célok vitték a pálmát.Ettől függetlenül persze, avisszaesés általánosa repülőjegy foglalásokban, de vannak olyan országok, amelyek a „csak” 60%-os vagy az alatti kieséssel mondhatni olcsóbban megúszták a 2020-as nyarat.

repules

A vizsgált időszakban az összes úti célt figyelembe véve 78%-os volt a csökkenés. Ha az utasok által választott országokat nézzük Görögország, Svájc és Hollandia a nyertesei a 2020-as szezonnak. A szabadidős utak szempontjából, Görögország volt a legoptimálisabb választás a hagyományos tengerparti nyaralásra vágyóknak, hiszen egész nyáron zöld besorolásban volt, ráadásul a görögöknél már a járvány első hullámában is igen alacsony volt a fertőzöttszám, ami a nagy repülős nyaralódesztinációk közül kevésre mondható el. Németország, Svájc és Hollandia népszerűsége nagy valószínűséggel a kint dolgozó magyarok és hozzátartozóik utazásaiból adódik, hiszen a tavaszi korlátozások után a nyári időszakban felpörögtek a családlátogató és a külföldi munkavégzés céljából történő utak.

repules2

A legnagyobb visszaesés a tengerentúli és egzotikus úti célok esetében volt megfigyelhető. 2019-hez képest az utasszám-csökkenés mértéke 90% feletti volt, például az Egyesült Államok, Thaiföld és Törökország tekintetében. Ez – a járvány és az utazási korlátozások miatti általános visszaesés mellett – azzal is magyarázható, hogy a távolabbi ugyanakkor drágább úti célokra való repülőjegyfoglalást jobban meggondolták az emberek.
A tengerentúli és az egzotikus repülőjegyek esetében „békeidőben” is sokkal hosszabb a döntési szakasz, mint például egy közeli, fapados úti célnál. Egy ázsiai vagy amerikai utazásnál gyakorlatilag bármilyen bizonytalansági, kockázati tényező azonnal kedvét szegi az utazóknak, így érthető, hogy kevesebben vállalták a rizikót. A számokból is az látszik, hogyaz utasoknak nem volt lehetősége hosszú távban gondolkodni, akár az utazás időpontját akár az úti cél távolságát nézzük.

Általános csökkenés az árakban

A keresletcsökkenéssel és a fapados úti célok térnyerésével egyidőben a repülőjegyek árában is csökkenés figyelhető meg. Az idén nyáron lefoglalt jegyek átlagára összességében 33%-kal csökkent. Ezt az adatot valamelyest árnyalja, hogy az eleve drágább tengerentúli úti célok aránya jelentősen visszaesett, így érdemes városonként megnézni az átlagárak alakulását.

repules3

„Minél hamarabb, ameddig még utazhatunk, valami közeli helyre, jó áron...”

Talán ez a repjegy.hu-hoz beérkezett nyári „ajánlatkérés” foglalja leginkább össze a 2020-as nyaralószezon repülőjegy foglalási szokásait.

Összességében elmondható tehát, hogy idén nyáron a légiközlekedés mérsékelt újraindulásának időszakában, az egyik legnépszerűbb hazai repülőjegy értékesítő és árösszehasonlító oldalon az európai, kedvezőbb árú úti célokra foglaltak repülőjegyeket, jellemzően közeli indulással.

Háttér:

Az elemzés adatait a 2020. június 1. – augusztus 31. között a repjegy.hu-n beérkezett sikeres és kiszámlázott repülőjegy foglalások összesítése adja, összevetve a tavalyi év azonos időszakával. A vizsgálat során kizárólag a budapesti és debreceni indulású foglalásokat vették figyelembe. A megjelenített árak a foglaláshoz kapcsolódó extra szolgáltatások (például plusz poggyász, elsőbbségi beszállás, ülőhelyfoglalás) díját nem tartalmazzák.

(Forrás: turizmusonline.hu)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek