Nyomtatás

Csütörtöktől korlátozások nélkül utazhatunk Szlovéniába

458

Csütörtök délutántól karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a magyar–szlovén határon a két ország állampolgárai.

Anze Logar szlovén külügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Hosszúfalu (Dolga Vas)-Rédics határátkelőn tartott csütörtöki megbeszélései után közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy délutántól mindkét ország polgárai karantén és más korlátozások nélkül átkelhetnek a két állam határán.

Jelenleg négy átkelő van nyitva a két ország között, a tornyiszentmiklósi autópálya-, illetve közúti átkelő, továbbá a rédicsi és a bajánsenyei átkelő.

Ötödikként kedden megnyitják a kétvölgyi átkelőt is, ami leginkább a Magyarországon élő szlovén nemzeti közösség számára fontos.

A kétoldalú gazdasági kapcsolatok erősítése mellett a két országnak lesz egy nagy közös rendezvénye is, a soron következő U21-es labdarúgó-Európa-bajnokságot Szlovénia és Magyarország közösen rendezi meg.

A határok átjárhatóságával kapcsolatban Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország akkor lazít, ha az nem okozza a vírushelyzet romlását. A korlátozó intézkedések feloldásával növekszik az emberek közötti kapcsolatok száma, ezért meg kell várni ennek a hatását a fertőzöttségi adatokra.

Arról, hogy a szlovén-magyar nyitást követően megmarad-e az M70-es autópályán ideiglenesen kialakított ellenőrzőpont, az országos rendőrfőkapitány dönt. Ezek a belső ellenőrzési pontok alapvetően a tranzitforgalom kontrollját teszik lehetővé, ezt az ellenőrzést pedig fenn kell tartani – tette hozzá kérdésre válaszolva.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek