Nyomtatás

Spanyolország tovább enyhít a korlátozásokon

642

Május 25-től Madrid és Barcelona is a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítésének újabb szakaszába léphet, és ezzel felzárkózhat az ország többi részéhez - jelentette be Salvador Illa spanyol egészségügyi miniszter.

Spanyolország két legnagyobb és turisztikailag is legforgalmasabb városa az utolsók között vezetheti be a lazítások úgynevezett egyes fázisát, amelyben több mint két hónap szünet után az éttermek teraszain korlátozott létszámmal megkezdődhet a vendéglátást, engedélyezetté válik a legfeljebb tízfős csoportosulás, a lakhely szerinti megyén belüli közlekedés, a rokonok meglátogatása, és kinyithatnak a szállodák is a közös helyiségek mellőzésével.

Mostanra a járvány által leginkább sújtott madridi tartomány egésze, Barcelona és környéke, valamint Kasztília és León néhány területe is teljesítette a fázisváltás feltételeit, például a fertőzések korai észlelésének és megfelelő elszigetelésének biztosítását, így már nincs olyan térség, amely a nulladik szakaszban maradna.

madridVégre Madridban (képünkön) és Barcelonában is megkezdték a korlátozások enyhítését

Hétfőtől az ország területének 53 százalékán lesz érvényes az egyes fázis, amely 25 millió embert érint - hangsúlyozta Salvador Illa. Elmondta: a szaktárca a jövő héten hozza nyilvánosságra azokat a jelentéseket, amelyek alapján döntöttek arról, hogy melyik térségnek mikor engedélyezik az egyes szakaszba lépést.

Az egészségügyi miniszter bejelentette: számos tartomány léphet tovább az enyhítések kettes fázisába, ilyen például Baszkföld, Asztúria, Galicia, Andalúzia és Katalónia néhány része, valamint a Kanári- és a Baleár-szigetek.

Ebben a szakaszban létszámkorlátozás nélkül megnyithatnak a bevásárlóközpontok, az éttermek zárt részei, a mozik és szabad téren 100, zárt helyen 50 fős esküvőt is lehet tartani. Mindez az ország területének 47 százalékát és mintegy 22 millió embert érint - tette hozzá.

A járvány terjedésének jelentős csökkenését mutatják a minisztérium által összesített tartományi adatok. Eszerint a SARS-CoV-2 nevű vírust 234 824 páciensnél azonosították a fertőzés január végi megjelenése óta.

A halálos áldozatok száma elérte a 28 628-at a március elején igazolt első koronavírusos haláleset óta. A legtöbben, 8944-en a madridi autonóm közösségben hunytak el, amelyet Katalónia követ 6656 halálos áldozattal.

Spanyolországban két hete kezdték el enyhíteni a március 15-én életbe léptetett járványügyi óvintézkedéseket, amelyeket a tervek szerint négy fázisban oldanak fel országszerte június végéig. Csak ezt követően kezdődhet meg a külföldi turisták fogadása, összhangban a belföldi utazási korlátozások feloldásával - erről José Luis Ábalos közlekedési miniszter beszélt a napokban.

A spanyol statisztikai hivatal (INE) pénteken tette közzé, hogy áprilisban a járvány miatt Spanyolország mintegy 16 ezer turisztikai szálláshelye közül 300 volt nyitva, ahol azonban nem turistákat szállásoltak el, hanem a létfontosságú ágazatokban dolgozókat, például olyan egészségügyi szakembereket, akik önként szigetelték el magukat családjuktól, hogy védjék őket egy esetleges fertőzéstől.

A múlt hónapban egyetlen turisztikai vendégéjszakát sem könyvelt el a spanyol szállodai szektor - derült ki a havi jelentésből, amely felidézte, hogy tavaly áprilisban 9,1 millió turista 26,8 millió éjszakát töltött el a spanyol szállodákban.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek