Nyomtatás

Májusban kinyitnak az éttermek és a szállodák Ausztriában

520

Május 15-én kinyithatnak az éttermek, május 29-én pedig a szállodák, az uszodák és a szabadidős létesítmények (állatkertek, turisztikai látnivalók) Ausztriában – jelentette be Elisabeth Köstinger turizmusért is felelős miniszter kedden.

A lakosság és a vállalkozások leghőbb vágya, hogy az élet visszatérjen a normális kerékvágásba – jelentette ki Elisabeth Köstinger. Mint mondta, az enyhítéseket fokozatosan, kéthetente léptetik életbe, így a vállalkozások felkészülhetnek a nyitásra.

Szigorú óvintézkedések mellett nyithatnak ki az éttermek és a szállodák:

az éttermekben egy asztalnál legfeljebb négy felnőtt és a hozzájuk tartozó gyermekek ülhetnek, az asztalnál ülőkre ugyanakkor nem vonatkozik az egyméteres távolság betartása, a személyzetnek pedig szájmaszkot kell viselnie. Az éttermek reggel hat órától 23 óráig tarthatnak nyitva.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter ismertette, hogy az uszodák és a szabadidős létesítmények üzemeltetésére vonatkozó óvintézkedések kidolgozása még folyamatban van, továbbra is lényeges ugyanis, hogy a koronavírus esetleges terjedésével kapcsolatos kockázatokat kizárják.

Kifejtette: vizsgálják egyebek között, hogy a vízben mekkora a koronavírus terjedésének valószínűsége. A tárcavezető az április végéig hatályban lévő kijárási korlátozásokkal kapcsolatban bejelentette: május elsején új, június végéig tartó szabályozás lép életbe; eszerint a jövőben engedélyezik a legfeljebb tízfős összejöveteleket.

ettereAusztriában májustól óvatos lépésekben, de újraindul az élet

A koronavírus elleni küzdelem fontos részének nevezte a szájmaszk viselését. Felhívta a figyelmet arra, hogy a korlátozások enyhítésének ellenére továbbra is óvatosnak kell lenni.

Karl Nehammer belügyminiszter elmondta, hogy a jövőben a tüntetéseken kötelezővé teszik legalább egy méter távolság tartását és a szájmaszk viselését, mivel felmérhetetlen a fertőzésveszély.

A szervezőknek garantálniuk kell, hogy ezeknek a követelményeknek a résztvevők eleget tesznek. Hangsúlyozta azt is, hogy a koronavírus-járványt még nem sikerült legyőzni, továbbra is jelen van, és emiatt szükség van az óvintézkedések érvényben tartására. A rendőrség továbbra is ellenőrzi, betartják-e az emberek a kötelező egy méter távolságot.

(Forrás: turizmus.com)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek