2024. április 18., csütörtök - Andrea

Turizmus

További hotelek épülhetnek Nyíregyházán

2019-09-26 761

Nyíregyháza turizmusa az országos, az európai és a világátlag felett növekedett az elmúlt néhány évben - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója szerdán sajtótájékoztatón, a nyírségi megyeszékhelyen. Szavai szerint Nyíregyházát átgondoltan és fegyelmezetten fejleszti az önkormányzat, amely kiemelt figyelmet fordít Sóstógyógyfürdő turisztikai vonzerejére.

Az állatkerti Hotel Pangea és az új Hunguest Hotel felépítése sokkal magasabb pozícióba emeli a települést, ahol az elmúlt években egyébként is dinamikusan emelkedett a turisták és a vendégéjszakák száma, illetve a vendéglátásból származó árbevétel - tette hozzá Guller Zoltán.

nyiregy

Kiemelte azt is, hogy amennyiben sikeres lesz a hamarosan megnyíló Hunguest Hotel Sóstó, akkor egy másik szállodaprogram elindításáról is el lehet gondolkodni.

Guller Zoltán hangsúlyozta, az MTÜ 2030-ig több mint 800 milliárd forintos forrás fölött rendelkezik, amit kizárólag a vidéki Magyarország turisztikai fejlesztésére fordítanak majd.

Kovács Ferenc polgármester arról beszélt, a turizmus "sikersztorivá" vált Nyíregyházán és Magyarországon is az utóbbi években, ehhez azonban a várost illetően szükség volt a szolgáltatási színvonal emelésére. Mint mondta, az állatparkban, a fürdőben és a múzeumfaluban sok beruházást kezdett el és valósított meg az önkormányzat, emellett a számos kulturális-gasztronómiai rendezvény szervezésével gyorsan népszerűvé vált a város.

A szálláshelyek szűkösnek bizonyultak a főszezonban, de a kormányzat támogatásával Sóstógyógyfürdőn két új hotel is felépült. Az elsősorban az állatkertet kiszolgáló, már korábban átadott Pangea nagyon jól működik, októberben pedig megnyílik a gyógyvizes fürdőkre épülő Hunguest Hotel Sóstó is.

Hozzátette: a konferenciaturizmus területén egyaránt előrelép a város, utóbbi szálláshelyen egy kétszáz férőhelyes rendezvényterem is a látogatók és a cégek rendelkezésére áll majd.

Az adatok szerint a nyíregyházi kereskedelmi és magánszálláshelyekre látogató vendégek száma a 2014-es 77 ezerről 2018-ra több mint 105 ezerre emelkedett, az általuk itt eltöltött vendégéjszakák száma az öt évvel ezelőtti 172 ezerről 2018-ra csaknem 200 ezerre növekedett.

Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details
BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

BANFF Hegyifilm Fesztivál, 2024. április 18-19.

More details
Debreceni kölyök fesztivál, 2024. április 20-21.

Debreceni kölyök fesztivál, 2024. április 20-21.

More details
Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

Tuning Találkozó Balatonfüreden, 2024. április 20.

More details