2019. január 18., péntek - Piroska

Bakonybél, Erdők Háza

erdokhazaA festői elhelyezkedésű bakonyi üdülőfalu, Bakonybél központjában található a Bakonyi Erdők Háza. A zirci apátság hajdani gazdasági épületegyüttesének korszerű felújítása teremtette meg annak a lehetőségét, hogy az egykori magtárban természetvédelmi és erdészeti gyűjteményt lehessen kialakítani.

A gyűjtemény földszinti terme magát a természetet mutatja be: a hegység földtörténeti múltját, főbb kőzeteit, ásványait, érdekes földtani jelenségeit. Fényképeken jönnek elénk a fontosabb növénytársulások, azok egy-egy védett növénye. Megismerkedhetünk a természet értékeit számba venni tudó erdőrendező mérnök egykori mérő, térképező eszközeivel, munkájával.

Az emeleti terem a természetben élő, dolgozó, annak javait hasznosító erdész, vadász és a faműves mesterségek tevékenységével ismertet meg. Egy hangulatos diorámában láthatjuk a Bakony vadon élő állatait, s Dani Pál naív festő képein az egykori Bakonyerdő vadregényes világát. Az erdőgondnoki szobának berendezett kiállító sarok a selmecbányai erdőmérnökképzésnek és Dobó Jenő farkasgyepüi erdőgondnok életművének bemutatásán keresztül az informatika korát megelőző század eleji mérnöki pontosságnak, fegyelmezettségnek, szaktudásnak állít emléket. S ha kipillantunk az ablakon az erdő borította hegyek sorára, megértjük, miért szeretik az itt élők és az erre járók az idők eleje óta e tájat.



Helyszín: 8427 Bakonybél, Szent Gellért tér 9.
GPS: 47.252817,17.728229

Nyitva tartás:
Március 1 - október 31.: kedd-vasárnap: 9:00-17:00 óráig, Hétfő szünnap!
November 1 - február 28.: péntek, szombat, vasárnap: 9:00-16:00 óráig

További információ:
Telefon: +36 88 461 245, +36 30 491 0075
https://www.bfnp.hu/hu/erdok-haza-bakonybel

(Esemény Menedzser)

Hűvös szelek járnak,
BETA munkavédelmi cipőt a lábnak!


 … hűvös szelek járnak, meleget minden lábnak, és hogy a TERMESZ Szerszámház kedves partnereinknek ne legyen nagy bánat egy új BETA munkavédelmi cipő választása, ezért a már jól ismert típusok mellett az alábbi, kifejezetten téli viseletre ajánlott modellek bemutatásával szeretnénk kínálatunkat bemutatni Önöknek.
 

 

BETA7330NV munkavédelmi csizma

- nubuk bőrcsizma

- Thinsulate- Membran- VIBRAM gumitalppal

- orrvédő kompozit anyagból

- áthatolásbiztos talprész kompozit anyagból

- speciális, alumínium tartalma talpbélés hideg időre

- irhabélés, valódi gyapjúból

- 38-48 méretben elérhető

- teljesen fémmentes

- komfort fejrész kialakítással

-20°C-ig védi a lábat

- S3 HRO CI SRC minősítéssel

- nettó átadási ára: 43.805.- Ft+áfa

 


BETA 7293NKK munkavédelmi félcipő

- faggyúzott, nubuk bőr félcipő, Oxford szintetikus betéttel

- hőálló, nitril-kaucsuk VIBRAM talp

- áthatolás biztos kompozit középtalp

- kompozitszálas orrmerevítéssel

- Mikrofraser sarokbetét

- Dynamic Control system oldalmerevítés

- a talpbetét, aktív szenes, Latex préselt hab, formázott peremmel, antisztatikus, gombásodást gátló

- 38-48 méretben elérhető

- komfort fejrész kialakítással

- S3 HRO SRC minősítéssel

- nettó átadási ára: 35.535.- Ft+áfa
 

 
BETA 7294NKK munkavédelmi bakancs

- faggyúzott, nubuk bőr bakancs, Oxford szintetikus betéttel

- hőálló, nitril-kaucsuk VIBRAM talp

- áthatolás biztos kompozit középtalp

- kompozitszálas orrmerevítéssel

- Mikrofraser sarokbetét

- Dynamic Control system oldalmerevítés

- a talpbetét, aktív szenes, Latex préselt hab, formázott peremmel, antisztatikus, gombásodást gátló

- 38-48 méretben elérhető

- komfort fejrész kialakítással

- S3 HRO SRC minősítéssel

- nettó átadási ára: 37.547.- Ft+áfa


További BETA munkavédelmi cipők és bakancsok megtekinthetők az alábbi katalógusban!

BETA szerszámok Budaörsön a Termesz Szerszámházban 

A katalógusban szereplő árak 2019. január 31-ig érvényesek, utána hatályukat veszítik!

 
TERMESZ SZERSZÁMHÁZ

2040 Budaörs, Károly király u.27/A.

Tel: 06 / 23 414-640

www.termesz.hu

A „Kincskereső kisködmön”
XXI. századi változata, a BETA munkavédelmi ruházata!


A BETA munkavédelmi ruha család azon igényes szakemberek bizalmát igyekszik nem csak megszerezni, de meg is tartani, akik előnyben részesítik a biztonság, a kényelem, és a folyamatos modell megújulás lehetőségét.

A BETA munkavédelmi ruhák személyes védelmet biztosítanak viselőjének a kisebb mértékű sérülésekkel szemben, mint pl. horzsolások, vagy a környezeti hatásokkal szemben, mint szél, hideg, továbbá por és szennyeződés ellen is.

Az alábbiakban, a BETA szezonális ruházatból szeretne ajánlani kedves olvasóinak a TERMESZ Szerszámház, a teljesség igénye nélkül.



BETA 7632G polár pulóver

- 100% poliészter, 280g/m²

- poliészter betétek a vállrésznél és az ujjakon

- rugalmas mandzsetták az ujjakon és a derékrésznél

- bal ujján zseb cipzárral

- antracitszürke/fekete színben

- elérhető: XS-S-M-L-XL-XXL-XXXL méretekben

- bruttó ára: 12.235.- Ft

 

BETA 7577N mellény

- 100% Poliészetr-Microfaser 50D

- nylon bélés, vattázott

- rugalmas karöltő

- derékrésznél két zseb cipzárral

- két belső zseb tépőzárral

- derékrésznél állítható behúzózsinór

- fekete színben

- elérhető: XS-S-M-L-XL-XXL-XXXL méretekben

- bruttó ára: 13.710.- Ft

 

BETA 7683 Softshell dzseki

- 94% poliészter, és 6% Spandex

- levehető kapucni és ujjak

- vízálló, szélálló, légáteresztő

- TPU membránnal

- fekete/narancssárga színben

- elérhető: XS-S-M-L-XL-XXL-XXXL méretekben

- bruttó ára: 33.610.- Ft

 

BETA 7734 - 3 részes dzseki

- 3 részes poliészter dzseki

- mérsékelten vízálló, pU réteggel

- kapucni a gallérban

- kivehető belső dzseki, ami 100% poliészter

- elérhető: XS-S-M-L-XL-XXL-XXXL méretekben

- bruttó ára: 45.990.- Ft

 

További BETA munkavédelmi ruhák megtekinthetők az alábbi katalógusokban!

 

Beta akciós munkavédelmi ruházat 2018.  – www.szerszambudaors.hu    Beta katalógus 2018. – www.szerszambudaors.hu

 

A katalógusban szereplő árak 2019. január 31-ig érvényesek, utána hatályukat veszítik!

 

TERMESZ SZERSZÁMHÁZ

2040 Budaörs, Károly király u.27/A.

Tel: 06 / 23 414-640

www.termesz.hu