2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

Kaland - és élményparkok

Csütörtökön átadták a Szigligeti vár most befejezett helyreállítási ütemét és új élményalapú kiállítását. A fejlesztés több mint félmilliárd forintból valósult meg.
Milyen lehetett az Államalapító Város élete középkorban? Hogyan élhettek uralkodóink Esztergomban? Fedezze fel a Királyi Palota titkait! Tárlatvezetések során megismerheti az esztergomi vár történetét és vele együtt az Országalapító várost,…
A Zempléni-hegység északi részén, egy vulkáni sziklaszirten helyezkedik el Füzér vára. Valószínűsíthető, hogy az Aba nemzetség egyik tagja építtette a várat, első okleveles említése 1264-ből való. Többször királyi birtok volt,…
A végvárak a török-magyar harcok korának legfontosabb védőpontjai, a haza védelme szempontjából védőpajzsok. Ebbe a láncolatba tartozik a gyulai vár, ahogy jellemezni szokták „Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt, síkvidéki, gótikus…
Magyarországon számtalan vár és kastély várja a hazai és nemzetközi látogatókat. Némelyiket belülről is megtekinthetjük, azonban vannak olyanok, melyeknek csupán a parkja nyitott az érdeklődők előtt. Minden épületegyüttes valamilyen érdekes,…
Hollókőhöz közeledve már messziről megpillanthatjuk a falu fölé magasodó, a vidék nyugalmát büszkén vigyázó 13. századi várat. Története egyszerre zaklatott és legendás, akár egy mese megelevenedő helyszíne is lehetne. Hollókő…
A koronavírus második hullámában ismét zárnak a fürdők, színházak, múzeumok és egyéb kulturális intézménynek, szabadidős tevékenységet nyújtó helyek - előreláthatólag 30 napra.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details