2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Szabadidő

Ingyenes előadásokkal népszerűsítik a tantárgyat

2019-03-13 544

matekValahol a világban, egy osztályteremben éppen ebben a pillanatban is egy diák azt kérdezi a matektanárától, hogy mikor fogja a tanultakat a való életben használni? A matematika sajnos nem a legnépszerűbb tantárgy, aminek talán az lehet az oka, hogy a diákok többsége valójában nem érti igazán - sem magát a matematikát...

...sem pedig azt, hogy mire tudná a megszerzett tudását hasznosítani. Ezen szeretne változtatni ingyenes előadásaival Mosóczi András, a BME óraadója és a mateking.hu webes matematika oktató program megálmodója.

"Mire jó a matek?" címmel indult országszerte ingyenes előadássorozat gimnazistáknak. A kezdeményezés célja, hogy a tanárok bemutassák, a matematikának van értelme, és nem csak arra jó, hogy megkeserítse az életünket - sőt, épp ellenkezőleg.

"Megerősítést szeretnénk adni a tanárok és a diákok számára is, hogy a mateknak igenis hatalmas jelentősége van. Szeretnénk bebizonyítani, hogy a matekot meg lehet tanítani, sőt meg is lehet szeretni" - mondta Mosóczi András egyetemi tanár, a mateking.hu megálmodója.

A "Mire jó a matek?" matematikát népszerűsítő program induló állomása néhány nappal ezelőtt a Csodák Palotájában tartott Mateking élményműhely volt. Az elkövetkezendő hónapokban számos gimnáziumba látogatnak majd el, de az oktatási intézmények még jelentkezhetnek a www.mateking.hu/mirejoamatek oldalon. Fontos hangsúlyozni, hogy az előadások teljesen ingyenesek. A számuk ugyanakkor erősen korlátos, így a szervezők arra kérik az érdeklődőket, hogy ha nem szeretnének lemaradni, akkor minél hamarabb vegyék föl velük a kapcsolatot.

"Jelenleg egy második ipari forradalom zajlik, nem is olyan távoli jövőben nagyon sok munkát a robotok fognak végezni helyettünk és több millió hagyományos munkahely fog megszűnni. Azokat a munkákat végző emberek maradnak meg továbbra is nélkülözhetetlennek, akik innovációt, szellemi hozzáadott értéket visznek bele a munkájukba. És ez bizony nem megy jó problémamegoldó készség, kreativitás és logikus gondolkodás nélkül. Ennek fejlesztésére pedig a legalkalmasabb - de persze nem egyedüli tantárgy - a matematika. Nem is sejtjük, mekkora értéket fognak jelenteni a nem túl távoli jövőben ezek a készségek, és hatalmas hátrányba fognak majd kerülni azok, akikből ez hiányzik" - nyilatkozta Mosóczi András, akinek már évek óta személyes missziója, hogy szerethetőbbé és elfogadhatóbbá tegye a tantárgyat a diákokkal.

A Mosóczi András által megálmodott mateking.hu célja a matematika könnyű megértetése és megszerettetése. A weboldal közel 110 ezer regisztrált felhasználóval hazánk legnépszerűbb egyetemi e-learning oldala, és már négy egymást követő évben az Év Honlapjának választottak.

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details