Nyomtatás

Kincsem, ahogy még nem láttad, 2019. március 19.

2019-03-13 491

kincsemA magyar lovas hagyományok és a hazai lóversenysport tárgyi és szellemi emlékei nemzeti kulturális örökségünk részei, megőrzésük és bemutatásuk a Magyar Mezőgazdasági Múzeum számára kiemelten fontos feladat. A Múzeum gyűjteményének különösen féltve őrzött kincsei a hazai lóversenyzés ereklyéi.

A 2019 márciusában megnyíló, felújított Kincsem – Imperiál: Híres magyar versenylovak című állandó kiállítás átfogóan mutatja be a legkiemelkedőbb magyar versenylovak sikereinek történetét, a galoppversenyzés szabályait, valamint a versenyüzem működésének érdekességeit.

A Múzeum idén kibővülő kiállításának szenzációját jelentik a magyar telivértenyésztés örök büszkeségeihez, Kincsemhez és Imperiálhoz kötődő tárgyi emlékek. Kincsem sikerei máig felülmúlhatatlanok. Élete során 54 versenyen indult, és minden alkalommal győzött. Imperiál, a második világháború utáni magyar lóversenyzés és telivértenyésztés legeredményeseb lova. A két versenylónak kiérdemelt helye van nemzeti emlékezetünkben.

A kiállításban az érdeklődők játékos formában, interaktív elemek segítségével ismerhetik meg a magyar lóversenysport történetét, valamint a lótartással kapcsolatos gyakorlati tudnivalókat. A látogatók a tárlat megtekintése során közvetlenül, fizikai valóságukban tapinthatják meg a különféle használati tárgyakat. A kirakók, kérdés-felelet kvízek és feladványok a gyermekek és felnőttek számára egyaránt játékos ismeretszerzésre adnak lehetőséget.

A tárlat új tárgyi emlékekkel is gazdagodik, amelyek a múzeum filiáléjából, a tápiószelei Blaskovich Múzeumból kerülnek Budapestre. Blaskovich Ernőnek, a tápiószentmártoni ménes alapítójának, Kincsem egykori tulajdonosának személyes tárgyai mellett a megújuló kiállításban kap helyt a verhetetlen csodaló angliai Goodwoodban elnyert serlege, mely győzelem Kincsem pályájának csúcsát jelentette. De megtekinthető lesz az egyik legjelentősebb magyar állatfestő, Pálik Béla Kincsemet ábrázoló festménye is.

Az ünnepélyes megnyitóra 2019. március 19-én, 16 órakor kerül sor. A kiállítást Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora nyitja meg. A vendégeket Dr. Estók János, a Magyar Mezőgazdasági Múzeum főigazgatója köszönti. A megnyitót követően a kiállítás kurátora, Gócsáné Dr. Móró Csilla tart tárlatvezetést.

Kincsem, ahogy még nem láttad – Kiállításmegnyitó

Időpont: 2019. március 19. 16 óra
Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Vajdahunyadvár

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek