2024. április 18., csütörtök - Andrea

Szabadidő

Filmkészítő szakkör, 2018. december 22-ig

2018-11-16 499

zootrA nagy sikerrel megrendezett nyári filmes tábor után most több délutáni és hétvégi filmkészítő szakkört is indítunk az AZTA! Műhelyben. Nagy Katával az animációs kisfilm készítésbe tanulhattok bele, ahol a stop motion technikával fogtok megismerkedni. A stop motion egy képkockánként beállított rögzítési eljárás, amelyet mozgóképpé dolgozunk össze.

Az alkotás során több művészeti ágban is kipróbálhatják magukat a gyerekek, ami komplex módon fejleszti a kreativitásukat. Először a fantáziájukat mozgatják meg, történeteket találnak ki, és eltervezik, hogyan valósítanák meg azokat vizuálisan. Aztán storyboardot, forgatókönyvet készítenek, megtervezik a hátteret és megfestik. Gyurmából, papírból, legóból , pálcikákból(stb.) elkészítik a sztorijukhoz a figurákat. Az előkészületek után a három fős csoportok elkezdik a kisfilm készítését. Egyikük rendezi és fotózza a jelenetet, két másik társa pedig mozgatja a figurákat. A következő történetnél cserélnek. A folyamat végén mindenkinek lesz saját alkotása. Végül megszerkesztjük, zenét keresünk hozzá, vagy hangot rögzítünk, szinkronizáljuk, feliratokat készítünk, és jöhet a vetítés.

Időpont: 2018. december 22-ig. Hétfőn és szombaton
Helyszín: Budapest
További információk: facebook.com

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

Országos vállalkozásfejlesztési rendezvénysorozat indul: fókuszban a Mesterséges Intelligencia

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details