2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Szabadidő

Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál, 2018. augusztus 31 - szeptember 2.

2018-08-30 781

halaszleSzeptember első hétvégéjén huszonkettedik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Tiszai Halfesztivál Szegeden. Nagyszabású ünnepe ez a szegedi halászlének. Az egyre gyarapodó méretét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy már nemcsak a Tisza belvárosi partja, de az újszegedi Partfürdő is benépesül halfőzőkkel.

A halfőzők pedig fakanállal és bográccsal felfegyverkezve megküzdenek egymással, hogy elnyerjék a Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács által alapított Halfőző Érdemrend valamelyik fokozatát. Az igazi közösségi piknik hangulatban, kedélyes küzdelem zajlik a halfőzők között, amely az odalátogatóknak is érdekes, tartalmas szórakozást nyújt.

A Múzeum előtti Vízi bástyán felállított Óriás Bográcsban a legjobb féle szegedi halászlé fő, amihez a paprikát az égből hozza a szegedi boszorkány annak rendje és szegedi módja szerint, ahogy a hagymát csakis Makóról hozzák a Maroson át a tutajjal.

A szegedi halászléről szól itt minden, s ezzel együtt a szögediségről, hagyományos gasztronómiai és kulturális értékeinkről, közösségépítésről és kulturált szórakozásról, betöltve azt a szerepet, amit vállal a fesztivál, nevezetesen hogy az ízletességéről híres Szegedi Halászlé főzési hagyományait tovább örökítse és a halat, mint egészséges ételt népszerűsítse.

Nemcsak a hagyományos ízek, de a magyar kézműves termékek színe-java is felvonul a Tisza-parton: az ország minden szegletéből idesereglett kézművesek portékái kerülnek terítékre, színesítve a rendezvény kínálatát és hangulatát.

A szegedi nyárutó leghangulatosabb fesztiválja mindenkinek szól és mindenkit vár szeretettel a Tisza partjára szeptember 2-4. között, a kiváló ízek mellé színes, színvonalas szórakoztató programokkal a Huszár Mátyás rakparti nagyszínpadon és a Fesztivál más helyszínein is.

Időpont: 2017. szeptember 1-3.
Helyszín: Szeged
Információ: www.halfesztival.szegedihalaszcsarda.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details