2024. április 19., péntek - Emma

Szabadidő

Trianon Rockopera ősbemutató, 2018. június 22-23.

2018-03-27 1843

trianonAz ország legszebb szabadtéri színpadán, a Hősök tere övezte szoborcsoport előtt felépített díszletrendszerben jeles, népszerű színészek és énekesek, több száz közreműködő segítségével, a két évvel ezelőtt ezen itt bemutatott Itt élned, halnod kell című zenés történelmi játék alkotógárdája Trianon címmel új, nagyszabású történelmi zenemű létrehozására vállalkozott.

Közel 100 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-i királyi kastélyt övező hatalmas park Grand Trianon nevű palotájában, az első világháború győztesei által diktált békeszerződés megpecsételte a XX. századi magyarság sorsát. A történelmi Magyarországot megcsonkították, területének több mint kétharmadát – Horvátország nélkül – és a magyar nemzetiségű lakosságának közel egyharmadát veszítette el. A majd 19 milliós európai középhatalomból a nyolcmillió lakost csak megközelítő kis állam jött létre. A természeti, ásványi kincsek, termőföldek, erdők, folyók, vasútvonalak, gyárak, üzemek, iskolák, kulturális intézmények jelentős részének elveszítése gyógyíthatatlannak tűnő sebeket ejtett a nemzet testén. Mégis, a tudatos szellemi-kulturális-gazdasági építkezés eredményeként ez a – képletesen szólva – halálra ítélt ország a '30-as évek közepére a közepesen fejlett európai országok közé emelkedett.

A nemzet túlnyomó többsége által támogatott revíziós politika 1938-41-ben részleges eredményre, a nagyobbrészt magyar lakta területek visszacsatolásához, illetve visszaszerzéséhez vezetett. Ennek azonban máig feldolgozhatatlan politikai ára volt. Az ugyancsak a vesztesek oldalán befejezett második világháború következményeként 1947-ben Párizsban ismét elszakították az országtól a visszatért területeket. Ettől kezdve a magyarságnak együtt kellett, együtt kell élnie a közép-európai térség alapvető történéseit meghatározó trianoni problematikával, amely a szocializmus évtizedei alatt a határon túli magyarság életkörülményeinek drámai romlását, mi több, erőszakos asszimilációját eredményezte.

A múlt század utolsó évtizedében bekövetkezett kelet-közép-európai rendszerváltozások, valamint az Európai Uniós csatlakozások következtében, a határok átjárhatóságával a helyzet jelentősen javult, de a szenvedélyek, feszültségek mégsem szűntek meg, bár kétség kívül csökkentek. A XXI. század elején az egységesülni akaró Európában, a közös értékek és együttes cselekvések fontosságának felismerése idején a határok átjárhatóságának megvalósulásával minden korábbit meghaladó lehetőségek kínálkoznak az évszázados trianoni sebek gyógyítására. Ma már nem tűnik pusztába kiáltott szónak a határok feletti nemzetegyesítés gondolata, a határon inneni és túli magyarság szellemi, kulturális és gazdasági felemelkedésének víziója. Ma már június 4-e nem csupán a fájdalmas emlékezés dátuma, hanem 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kinyilvánította: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.

A közelgő századik évforduló előtt a történelmi ismeretek felelevenítésén, az emlékezésen túl a zenés produkció közös gondolkodásra hívja a jóakaratú, a nemzet megmaradásáért, közösségünk felemelkedéséért tenni akaró honfitársainkat. A folkzenei elemekkel átszőtt szimfonikus hangszerelésű rockopera zeneszerzője Koltay Gergely, a Kormorán együttes vezetője. A szövegkönyvet emlékezések, dokumentumok, költemények, megzenésített versek segítségével a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze.

A zeneműben közreműködő színészek, énekesek: Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Rudán Joe, Sipos Imre, Benkő Péter, Laklóth Aladár, Ruttkay Laura, Palcsó Tamás, Fehér Nóra, Bodnár Vivien, Kuczmann Ágnes, Varga Vivien, Varga Szabolcs és Szentgyörgyváry Laura. A produkcióban több száz táncos, statiszta, lovas, artista működik közre.

Esztrán színház bemutatja Trianon100 rockopera

Időpont: 2018. június 22-23.
Helyszín: Budapest, Hősök tere, 2
Információ: www.trianon100rockopera.hu

(Esemény Menedzser)

 

 

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

Április hónap MILWAUKEE gépe!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

Fenntartható befektetés a közép- és kelet-európai régióban

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

Szezonális munkák és állandó lehetőségek – állás Nagykanizsa környékén

More details
Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

Helló Európa, helló tavasz! – 2024. május 1-5.

More details
Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

More details
Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

Szakma Sztár Fesztivál, 2024. április 24-26.

More details
Világsztár lett a Kisföldalatti!

Világsztár lett a Kisföldalatti!

More details
Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

Hyperspace Elektronikus Zenei Fesztivál, 2024. április 20.

More details
Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

Sebesség fesztivál, 2024. április 20- 21.

More details