2024. április 16., kedd - Csongor

Szabadidő

Savaria Nemzetközi Táncverseny, 2017. június 3.

2017-05-23 893

tanc savariaA Savaria Nemzetközi Táncverseny az ország legkiemelkedőbb versenytáncos eseménye, Szombathely egyik legnevezetesebb rendezvénysorozata. Az első táncversenyt 1966-ban rendezték, s azóta a táncsport legkiválóbb versenyzői minden évben szigorú szakmai zsűri előtt mutatják be latin, illetve standard táncokból szerzett felkészültségüket.

Az elmúlt évek során, a versenytánc a korábbi társadalmi, kulturális vonatkozásai mellett meghatározó sporteseménnyé is vált. Egy-egy új lépéssornak köszönhetően, folyamatosan megújuló koreográfiák jellemzik a mai versenytáncot, melyben nehéz ritmikai elemek, egyre összetettebb mozgásformák váltják egymást, ahol az ütem és az energia feletti kontroll igazán látványos, hol tüzes, hol pedig lassú, de mindenképpen nagyon érzelmes mozgást eredményez.

Összefoglaló a tavalyi versenyről:



Időpont: 2017. június 3.
Helyszín: Szombathely
Információwww.agorasavaria.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Április 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30          

Tartalom galéria

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

More details
Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

Három kategóriában is díjazták a WING által fejlesztett TRIBE Hotel Budapest Stadiumot a LIV Hospitality Design Awards-on

More details
TerraPlaza 2024-ben is!

TerraPlaza 2024-ben is!

More details
ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

ILA Berlin Air Show, 2024. június 5-9.

More details
AI in Business - 2024. április 23.

AI in Business - 2024. április 23.

More details
ELTE Karriernap, 2024. április 25.

ELTE Karriernap, 2024. április 25.

More details
Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

Külföldi utazás busszal 25 ezer forint alatt: 5 csodás, felfedezésre váró hely határon túl

More details
Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

Utcai sportok olimpiai fesztiválja Budapesten

More details
Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

Így tekerd körbe a Földet egy nap alatt!

More details