2024. március 29., péntek - Auguszta

Aquaparkok, élményfürdők

Siófok, Galerius Élményfürdő és Wellness Központ

4392

A Galerius római császárról elnevezett, egész évben nyitva tartó fedett élményfürdő és wellness központ nevéhez méltóan a római fürdők hangulatát idézi, az élet szépségét, szeretetét, egyfajta életörömöt sugározva. A nemzetközi színvonalú Galerius Élményfürdő és Wellness Központ Siófok város fürdőjeként aktív, egészséges kikapcsolódási lehetőséget biztosít minden korosztály számára.

Siófok város fürdője talán az egyetlen olyan fürdő az országban, ahol a város valamennyi gyermekét megtanítják úszni. Nemcsak rossz időjárás esetében, hanem a nyári hőségben is várják a kikapcsolódni és felfrissülni vágyókat, mégpedig klimatizált körülmények között.

A bel- és kültéri medencék mellett két csúszda is várja a lubickolni vágyókat. Az Anakonda csúszda az első emeltről indul és az élménymedencében ér véget. A Péntek 13 óriáscsúszda 88 méter hosszú és 2 méter széles. A csúszda az épület II. emeletéről indul és az épületen kívül halad számos irányváltás közbeiktatásával, majd a földszinten ér véget. Az érkezési vízmélység csak 40cm, ezért a csúszda már 6 éves kortól használható. A csúszdát csak az arra alkalmas speciális úszógumival lehet használni.

Helyszín: Siófok-Szabadifürdő, Szent László u. 183.

Nyitva tartás:
Élményfürdő: Minden nap 9.00-21.00 óráig.
Medencetér és szaunavilág zárás: 20.30 órakor
Kültéri termálmedence: 11.00-20.00 óráig üzemel, amennyiben az időjárási viszonyok engedik.

További információ:
Telefon: +36 84 506 580, +36 30 327-4744
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 
www.galerius-furdo.hu

(Esemény Menedzser)

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details