Nyomtatás

Rendkívüli érdeklődés a MÜPA eseménye iránt: a jövő nagy karmesterei Magyarországon

78

A Müpa rendezésében 2026. október 1. és 10. között megvalósuló, háromfordulós megmérettetés iránt rendkívüli érdeklődést mutatott a komolyzenei szcéna: közel 400 karmester jelentkezett öt kontinens 61 országából. Az előválogató jelenleg is zajlik, a mindent eldöntő októberi fináléra és a gálakoncertre pedig a nagyközönség már most jegyet válthat.

A Solti Nemzetközi Karmesterverseny a világ minden tájáról származó, 18 és 35 év közötti karmesterek számára kínál bemutatkozási lehetőséget. A versenyre a márciusi határidőig Kínából, Olaszországból, Dél-Koreából, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Németországból érkezett a legtöbb nevezés. Az előzsűri a 2026. június 14-ig zajló előválogató során a beküldött videófelvételek alapján választja ki azt a huszonnégy tehetséget, aki a helyszíni fordulókban verseng majd egymással.

Az elődöntőbe jutott karmesterek 2026. október 1. és 4. között a pécsi Kodály Központ Hangversenytermében, a Pannon Filharmonikusokkal együttműködve mérik össze tudásukat a Pinchas Steinberg által vezetett nemzetközi zsűri előtt, Stravinsky, Dohnányi, Kodály és Bartók műveinek részleteit bemutatva. Október 4-én pedig arra is fény derül, hogy a versenyzők közül ki az a tíz tehetség, aki továbbjuthat a budapesti középdöntőbe. Az elődöntőn és a középdöntőn is sorsolás dönt arról, hogy mely versenyző mely darabot dirigálja.

A középdöntőbe jutó tíz dirigensnek 2026. október 5–6-án a budapesti Zeneakadémia Nagytermében, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával egy Mozart-ária, egy Puccini-ária és egy kortárs mű vezénylésével kell bizonyítania rátermettségét a rangos nemzetközi zsűri előtt. A vezénylendő művekről sorshúzás dönt, az eseményen fellép Baráth Emőke, Boross Csilla, Celeng Mária, Bartos Barna és Szegedi Csaba.

Október 9-én a Müpában a négy döntőbe jutott karmester méretteti meg magát, a versenydarabok kiosztásáról ezúttal is sorshúzás dönt. A művek között Verdi, Muszorgszkij, Dukas és J. Strauss, valamint négy magyar szerző: Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók művei találhatók, amelyeket a versenyzők a Nemzeti Filharmonikus Zenekar közreműködésével adnak elő.

Az eredményhirdetésre és a díjátadóra az október 10-i gálakoncerten kerül sor, szintén a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Az esten az eredményhirdetés mellett a négy finalista egy-egy, a döntőben már elhangzott művet ad elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar élén.

A verseny valódi ugródeszka lehet a nemzetközi karrier felé, hiszen a zsűri és a művészeti bizottság soraiban helyet foglaló, valamint a döntőre meghívott karmesterek, zenészek, zenekar- és intézményvezetők, fesztiváligazgatók, szakmai szervezetek képviselői és menedzserek további különdíjakat, fellépési lehetőségeket és meghívásokat ajánlhatnak fel az általuk kiválasztott karmestereknek.

Az elő- és középdöntők koncertjei ingyenesek, a budapesti helyszínen előzetes regisztrációval látogathatók, ezek menetéről és feltételeiről hamarosan további tájékoztatást adnak a szervezők.

További információk a Solti Nemzetközi Karmesterversenyről a következő linken érhetők el:

https://mupa.hu/solti-karmesterverseny-2026

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek