Nyomtatás

Baranyai kisvárosban nyílik dinoszauruszkiállítás

2022-06-28 418

Megkezdődött a József Attila Városi Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény átépítése Komlón. A 900 millió forintos kormányzati támogatás segítségével megvalósuló beruházás során az épület tetőterében dinoszauruszkiállítás is létrejön.

A mecseki város önkormányzata arról tájékoztatott, hogy a munkálatok során teljesen megújulnak az épület terei 1700 négyzetméteren, és a tetőtér beépítésével további 470 négyzetméterrel bővül is a kulturális intézmény. Közölték: az új tetőtéri szekcióban egy modern, "dino-projektre épülő látogatóközpont épül".

Ismertették: az intézmény stratégiájának középpontjában a Mecsek feketekőszén bányáiban és azok meddőhányóin megtalált lábnyomfosszíliáiról ismert dinoszaurusz faj, a jura korban élt Komlosaurus carbonis áll majd.

A tervek szerint látványos installációkkal pillanthatnak majd be a látogatók a 200 millió évvel ezelőtti Mecsek hegység életébe, és igazinak tűnő dinoszauruszok közt sétálhatnak, továbbá a mecseki feketekőszén keletkezét, bányászatát is bemutatja a tárlat.

A közleményben a város polgármesterét, Polics Józsefet idézve kiemelték: a beruházás fő célja, hogy segítségével a jövőben több turista érkezzen a hegyekkel övezett egykori bányásztelepülésre. A beruházás várhatóan egy évet vesz igénybe.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek