2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Szabadidő

Megnyílik Göd titkos kertje

2022-03-23 591

A most 100 éves gödi Huzella-kertet a helyiek is alig ismerik. Jelenleg hatalmas átalakítás zajlik benne, mivel március végén végre megnyitja kapuit a közönség előtt.

A Greendex arról ír, hogy korábban volt szó arról, hogy a Margitszigeten vagy más fővárosi területen egyszer majd új füvészkert jön létre, amely alkalmas arra, hogy mind a Kárpát-medence, mind pedig a világ növényeit bemutassa. Így csatlakozott a Füvészkerthez egy 5,1 hektáros gödi terület.

A kert egyébként eredetileg – az 1840-es években – Arany János fiának, Arany Lászlónak a kertje volt, később a Huzella család vásárolta meg. A nevét Huzella Tivadar professzorról kapta, aki egyébként nagyon jelentős rákkutató is volt. Jelölték Nobel-díjra is, éppen akkor, amikor végül Szent-Györgyi Alberté lett az elismerés. Huzella Tivadar – 1950-ben bekövetkezett halála után – a kertet az ELTÉ-re hagyta, ahol egy kutatólaboratórium jött létre. Aztán, amikor a Lágymányosi Campus létrejött, itt megszűnt az oktatás, a kert állapota pedig folyamatosan romlani kezdett.

Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kormányzati államtitkára a portálnak elmondta, Magyarország legnagyobb füvészkert jellegű munkálatai előtt állnak az első ütemben 800 millió forintos ráfordítással. "Olyan lágyszárú és keményfás növények is vannak itt, amelyek őshonosak. Ilyen az ártéri növényzet is. A világ minden tájáról találunk örökzöldeket és egyedi növényeket, például a ritka lombhullató ciprust is a gödi területen. Jelenleg a fenyőfélék, az örökzöldek a jellemzőek, de már látszik, hogy a klímaváltozás miatt ezek a példányok el fognak tűnni a kertből, helyüket lombhullató növények veszik majd át. A kertben tudományos kutatások is folynak majd négy egyetem együttműködésében, a nagyközönség pedig a Füveskert program keretében számtalan helyi gyógynövénnyel ismerkedhet. Lehetővé tesszük azt is, hogy a családok a növényekből hazavihető termékeket készítsenek. A kertben található egy magas kémény is, melyet hamarosan kilátóvá alakítunk" - mondta el az államtitkár.

Még zajlik a kerti növényzet rendbetétele, ezután kezdődik az utak, az ösvények felújítása, és tanösvényt is létrehoznak.

Március 28-án lesz a megnyitó, innentől látogatható a kert.

| Forrás: turizmusonline.hu

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details