2024. március 29., péntek - Auguszta

Szabadidő

Tárcsás Ételek Fesztiválja, Bogács, 2021. október 23.

2021-10-13 904

Bogács települése a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, melyet már a hagyományőrző eseményeiről elhíresült községet jól ismerik a kilátogató vendégek. Gasztronómiai ünnepség az idén is lesz, ugyanis már gőzerővel zajlanak az előkészületek a rendezvény kapcsán.

 Kiegészülve várja az éhes vendégeket, valamint a főzni, sütni vágyó versenyzőket, hogy bemutathassák hozzáértő tudásukat a tárcsával való sütés kapcsán. Az elkészült ételeket neves szakmai zsűri értikeli majd, s a legjobbak díjazázban részesülnek az idén is. A helyszín természetesen a Cserép úti pincesor, ahová mindenkit szeretettel várnak.

A szabad tűzőn elkészítettet ételek valahogy felülmúlhatatlanok, ezért is érdemes kilátogatni, hiszen finomabbnál finomabb ételeket kóstolhat a kilátogató igényes vendég. Szórakoztató programokból sem lesz hiány, ugyanis egész napos dínomdánom, valamint kultúrprogramok színesítik az eseményt. Egész napos játszóházak, foglalkozások várják a legkisebbeket.

Időpont: 2021. október 23.
Helyszín: Bogács, Rendezény park
További információ: bogacs.hu 

I Forrás: Esemény Menedzser

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek


 

 


 

TERMESZ Szerszámház

BETA 2024. évi új AKCIÓS szerszámkatalógusa!

Hírlevél


   E-mail cím:*  
Név: *  

Olvasta?

Időrendben

« Március 2024 »
H K Sze Cs P Szo V
        1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Tartalom galéria

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

More details
Hétvégi programajánló

Hétvégi programajánló

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

Matyó Húsvét, 2024.március 31 - április 1.

More details
Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

Húsvét az Állatkertben, 2024. március 29. - április 1.

More details
Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

Nemzetközi kézműves húsipari szakkiállítás Stuttgartban, 2024. szeptember 28-30.

More details
Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

Így lehet könnyen pénzt keresni a használt eszközökből

More details
Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

Fényfestéssel, nyomozással és tobozkörúttal vár a Folly Arborétum húsvétkor

More details