Nyomtatás

Kenutúra, kisvasutazás és városi séták a hétvégén

2021-07-21 1924

Ezen a hétvégén is érdemes lesz útra kelni, hiszen országszerte különleges programokkal várják az érdeklődőket.

Ezen a hétvégén a komolyzene kedvelőit a Kecskeméti Kodály Művészeti Fesztiválra várják. A kortárs magyar zene jeles képviselői, valamint a helyi zenei műhelyek mellett más művészeti ágak szereplői is helyet kapnak a rendezvény repertoárjában. Idén egy újdonsággal is készülnek a szervezők, hiszen a Kodály Ponton bárki zenélhet, vagy megoszthatja gondolatait a zenéről.

Péntek délután a „Lutrától a barlangokig” elnevezésű városnéző séta indul Lillafüreden. A vezetett programon megismerkedhetünk a településrész történetével, megtudhatjuk, miért kapott szobrot Lutra és Herman Ottó. Megcsodálhatók a Palotaszálló Függőkertjének teraszai, az ország legmagasabb vízesése, de szó lesz a Mária-sétányról és a libegőről is.

Győr egyik kiemelkedő szakrális és kulturális ékszerdoboza is felfedezhető péntek este. A bencés épületegyüttes a Széchenyi tér déli oldalának teljes hosszán terül el, a bencés gimnázium, a Loyolai Szent Ignác-templom és a bencés rendház alkotja, melynek eredete a 17. századba nyúlik vissza. A rendhagyó látogatás 19:30-kor kezdődik.

Szegeden is városnéző sétára hívják az érdeklődőket. A péntek esti sétán felfedezhetjük a belvárost és megismerkedhetünk az 1879-es árvíz után néhány év alatt felépült „Palotás város” épületeivel, tereivel, sugárútjaival. Bejárhatjuk a Széchenyi teret, megcsodálhatjuk a Városházát, a Sóhajok hídját és az is kiderül, miért Kossuth Lajos szobra áll a Klauzál téren.

Szombaton felülhetünk a helyi kisvasútra a Zalaságban. Az Ábel névre keresztelt gőzmozdony által húzott vonat útvonala érinti a göcseji fenyőrégiót, a Kerka völgyét, illetve a göcseji bükk tájat. A vonatos kirándulás alkalmával gyakran látható szarvas, őz, vaddisznó, egerészölyv és fácán is, igazán izgalmas program az egész családnak.

Szombaton a természetkedvelők egy különleges kenutúrához csatlakozhatnak Kölkeden. A program során a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Béda-Karapancsa, a Duna magyarországi alsó szakaszának kiemelkedő értékét képviselő vizes élőhelyei barangolhatók be, majd a Fehér Gólya Múzeumban érdekes tárlatvezetésen mutatják be a madarak életét.

Vasárnap geotúrán vehetnek részt az érdeklődők Monostorapátiban, ahol betekinthetnek egy bazalt salakkúp gyomrába a Boncsos-vulkánmező szélén, valamint hazánk legfiatalabb vulkánjának kráterében is. A program második részében pedig az egyik legrégibb bencés apátság izgalmas történetét ismerhetik meg az Almádi kolostorban.

| Forrás: turizmus.com

Eseményfigyelő

Szeretné, hogy az Önök híre, eseménye is megjelenjen az Esemény Menedzser portálon? Tartalomszolgáltatásra, online marketingre van szüksége? 

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

További hírek, tippek